Az EU 2022-ben, az ukrajnai invázió után tiltotta meg a 300 eurónál drágább luxuscikkek kivitelét Oroszországba, ezzel célba véve az orosz elitet. Luca Lisandroni vezérigazgató ugyanakkor a Financial Timesnak azt mondta: a cég oroszországi üzletei zárva vannak, csupán bemutatótermükben zajlanak „személyre szabott értékesítések”. Állítása szerint kizárólag a 300 eurós küszöb alatti termékeket, illetve olyan árukat adnak el, amelyek még a szankciók bevezetése előtt kerültek az országba.
A Morpheus azonban titkos vásárlók beszámolóira hivatkozva azt állítja, hogy augusztusban és szeptemberben több mint 1000 eurós, 2024–25-ben gyártottként feltüntetett darabokat is árultak a Cucinelli orosz boltjaiban. A vállalathoz közel álló források szerint ezek a termékek megfeleltek a szabályoknak, mert még 2022 előtt importálták őket, csak idén újracímkézték.
A divatház közleményben hangsúlyozta: oroszországi tevékenysége csökkentett formában zajlik, mindenben megfelel az uniós szabályozásnak, és a vámhatósági vizsgálatok is ezt igazolták. Termékeik multibrand üzletekben továbbra is elérhetők, de csak legálisan szállítható áruk vagy régebbi készletek. Azt a vádat is visszautasították, hogy Oroszországot a felesleges árukészlet kisöprésére használnák.
Az ügy különösen érzékeny a „humánus kapitalizmust” hirdető Brunello Cucinelli számára. Elemzők szerint bár más luxusmárkáknál hasonló botrányok kevésbé hatottak az eladásokra, a Cucinelli esetében a márka „etikus és fenntartható” imázsa miatt nagyobb a reputációs kár veszélye.
A botrány nyomán az olasz tőzsde felfüggesztette a részvények kereskedését, majd azok 17,3 százalékos mínuszban zártak. A vállalat bevételeiben az orosz piac aránya az utóbbi években több mint kétharmaddal esett vissza: 2021-ben még 16 millió eurót tett ki az export, 2024-re azonban mindössze 5 millióra zsugorodott, így az összforgalomnak már csak körülbelül 2 százalékát adja. A Cucinelli jelezte, hogy jogi lépéseket fontolgat a Morpheus ellen, hírneve és részvényesei védelmében – írja a Reuters.