Ki fizette Habony Árpád városnézését?

Hongkong feletti túrához béreltek helikoptert a miniszterelnöki főtanácsadónak és barátnőjének.

Wiedemann Tamás
2016. 06. 29. 20:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mindezek hatására az Együtt ellenzéki párt tegnap bejelentette, hogy adóügyi vizsgálatot kezdeményez Habony Árpáddal szemben, azt szeretnék kideríteni, hogy a főtanácsadónak van-e adózott jövedelme, amiből fedezheti kiadásait. Az Együtt azt is követeli, hogy az Országgyűlés gazdasági bizottsága mondja fel a HSSDF céggel kötött szerződést, hiszen az csak kárt okoz a magyar adófizetőknek.

Magát a kötvénykonstrukciót – amely lehetővé teszi a külföldiek számára, hogy bizonyos mennyiségű állampapír megvásárlása után szabadon mozogjanak a schengeni övezetben – az a Kajmán-szigeteki Hungary State Special Debt Fund nevű cég kezdeményezte Rogán Antalnál, az Országgyűlés gazdasági bizottságának korábbi elnökénél, amelyik jelenleg a kínai állampolgárok beutaztatását szervezi. A letelepedési kötvényprogram lényege, hogy az Európai Unión kívülről érkező befektetők, akik legalább 300 ezer euró (mintegy 93 millió forint) névértékű, erre a célra kibocsátott, ötéves futamidejű államkötvényt vásárolnak, fél év után letelepedési engedélyt kapnak. A befizetett 300 ezer euróból a közvetítőcég csak mintegy 271 ezret utal az államnak, a többit megtartja.

A külföldi öt év múlva 300 ezer eurót kap vissza, ebből azonban közel 29 ezret az adófizetők pénzéből pótol ki az állam a lejárat évében. A 2013-as törvény ugyanakkor előírja, hogy csak a kijelölt közvetítőcégek jegyezhetik le ezeket a kötvényeket, a forgalmazási engedélyt az Országgyűlés fideszes többségű gazdasági bizottsága adja ki. Jelenleg öt ilyen vállalkozásnak van forgalmazási engedélye, ezek között egy magyar kft. található, a többi céget a Kajmán-szigeteken, Liechtensteinben, Máltán és Cipruson jegyezték be. Idén májusig 3637 kötvény kelt el, lapunk számítása szerint 83–100 milliárd forintot kerestek a közvetítőcégek az ügyleteken, ebből 33 milliárd forint közpénz, mivel lejáratkor az adófizetők állják a kötvények kamatait. A letelepedési kötvényeket közvetítő cégek teljesen ellenőrizetlenül működnek, miután az Országgyűlés gazdasági bizottsága semmilyen adatot nem kér be a cégek üzleti tevékenységéről. A négy offshore hátterű cég ellenőrizhetetlen, csak az egyetlen magyar vállalkozás, az Arton Capital Hungary Kft. tevékenységét lehet nyomon követni. Erről a cégről ugyanakkor kiderítettük, hogy legalább ötven százalékkal több ilyen speciális kötvényt adott el az elmúlt két évben, mint amennyi után adózott.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.