A képbe itt jön be a világ legnagyobb olajtermelője, Oroszország, amely ugyan nem vett részt az OPEC szerdai ülésén, de meghívót kapott a szervezet novemberi bécsi megbeszélésére.
Megfigyelők szerint Oroszország számára mindegy, hogy melyik hónap szintjén fagyasztják be a termelést az OPEC-országok, mindenképpen jól jön ki, mert már régen magas szintre emelte a termelését, szeptember 8-án történelmi csúcson, napi 11 millió hordón állt.
A Bloomberg elemzése szerint a két ősi rivális, Irán és Szaúd-Arábia küzdelméből előbbi jöhet ki győztesen. Szaúd-Arábiában ugyanis több mint 13 százalékos a költségvetési hiány, ráadásul a külkereskedelmi mérleg is deficites. Rijádnak ennek megfelelően kulcsfontosságú, hogy a most 49 dollár környékén járó olajár feljebb menjen, ezért volt hajlandó belemenni a termeléscsökkentésbe.
Irán azonban a korábban életbe léptetett nyugati szankciók miatt eleve kisebb termeléssel tartja egyensúlyban gazdaságát (kevésbé is függnek az olajtól), ráadásul a szerda esti megállapodás alól felmentést is kérnek. Ha pedig saját 3,6 milliós termelésüket felfuttatják a szankciók előtti négymillióra, semmivé válik a szaúdiak termeléscsökkentésétől várt olajár-emelkedése.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!