Nyilvánvaló volt, hogy a gazdaság már sokkal hatékonyabb, mint 80-90 éve: a cégek növelik a termelékenységet, kigazdálkodják, ha termékeiket esetleg csak olcsóbban tudják eladni. Ennek ellenére az EKB továbbra is aggódott, és egy különleges programot indított: az eurózónás országok állampapírjait kezdte vásárolni, így fedezetlen pénzt bocsátott a gazdaságba óriási, több ezer milliárd eurós összegben. Az infláció végül újra megjelent, ha a jegybank által kívánatosnak tartott 2 százalékos szintet nem is érte el, de a jelenlegi, még hivatalában lévő EKB-elnök, Mario Draghi csak nagyon lassan merte abbahagyni a kötvényvásárlási programot. A kamatemelést pedig meg sem kezdte, vagyis még mindig zéró az alapkamat.
Eközben éveken át zajlott a gazdasági fellendülés (persze országonként eltérő mértékben), az európai jegybank pedig végig olyan monetáris politikát folytatott, mintha folyamatosan válság lenne. Most pedig a nagy fellendülés után lassul a gazdasági növekedés a fejlett országokban, az infláció is csökken, és a jegybanknak nem maradt eszköze, hogy élénkítse a gazdaságot. Az új jegybankelnöknek ezzel a helyzettel kell szembenéznie, ami igen komoly kihívás. Az alapkamat további csökkentése értelmetlen, hisz akkor már a negatív tartományba kerülne, a kötvényvásárlási program újrakezdése pedig azért veszélyes, mert a fejlett eurózónás országok kötvényeiből már így is túl sokat vettek meg; kevés kötvény maradt a piacon, azokra pedig akkora a kereslet, hogy negatív hozammal forognak a piacon. Ha pedig például a rendkívüli mértékben eladósodott Olaszország kötvényeiből vennének, ezzel felbátorítanák a mindenkori olasz kormányt a túlköltekezésre, így az olyan mértékű eladósodásra, ami már veszélyeztetné az adósságtörlesztést.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!