A csokot és a falusi csokot is egybeszámítva az utolsó három negyedévben mindannyiszor meghaladta a tízezret a megkötött szerződések száma.
Roham indult a csokért tavaly
Soha nem volt annyira népszerű a csok és a falusi csok, mint mostanában. A múlt esztendő tavasza óta negyedévente 10-12 ezer szerződést kötnek az állammal az új vagy felújított otthonra vágyó családok – erről számolt be a Mediaworks Hírcentrumának kérdésére a pénzügyminiszter helyettese. Tállai András szerint április 3-án a szavazópolgárok arról is döntenek, hogy még több családtámogatást, még több otthonteremtési támogatást szeretnének, vagy jöjjön vissza a Gyurcsány-féle rombolás, megszorítás.

Összetett rendszer
Kérdésünkre, miszerint indokolhatja-e a rohamot, hogy egyre közelebb kerülünk a soron következő országgyűlési választás napjához, a miniszterhelyettes azt mondta: a kormány világossá tette, hogy a családtámogatás megmarad, mi több, bővülni fog.
Ehhez képest a baloldal már most is megszorításokat emleget, és továbbra is túlzónak tartja a családoknak nyújtott lehetőségeket. A baloldal egyszer már megmutatta, hogy egy tollvonással képesek megszüntetni az otthonteremtési rendszert, most is simán megtennék
– fogalmazott az államtitkár.
Visszakanyarodva az elmúlt időszak eredményeinek ismertetéséhez, az államtitkár megjegyezte: a családtámogatások rendszere messze nem csak a csokból és a falusi csokból áll, az elmúlt évek intézkedései mára összetett rendszerré fejlődtek.
Elérhető például az adó-visszatérítési támogatás, s nemcsak a városokban, hanem számos faluban is. Ilyen címen több mint százmilliárd forint jutott a családokhoz. Eközben a lakáscélú kölcsöntartozással rendelkező, további gyermeket vállaló családoknak törlesztési támogatást nyújt a kormány, az erre fordított állami kiadás elérte a 63 milliárd forintot. Ezek mellett tavaly január óta újra él az ötszázalékos kedvezményes lakásáfakulcs, a gyermekes családok pedig áfamentesen vásárolhatnak új lakást. További kedvezmény, hogy a csokot igénylő családoknak a megvásárolt lakásuk után illetékmentesség jár.
Emellett a lakáscélú jelzáloghitel-tartozások csökkentéséhez nyújtott támogatás igénybevételének lehetőségei is szélesedtek, mégpedig úgy, hogy egyszerre fennálló, több hiteltartozásra is érvényesíthető a támogatás. A miniszterhelyettes szóba hozta még a múlt év elején útjára indított otthonfelújítási programot, aminek segítségével több százezer család újíthatja fel, korszerűsítheti lakását.
A választás tétje
A múlt és a jelen összevetése alapján nyilvánvaló, hogy az áprilisi választás egyik legfontosabb tétje itt, a családtámogatásoknál ragadható meg. A Fidesz–KDNP-kormány ajánlata világos: kormányzati támogatás szinte minden élethelyzetre
– fogalmazott Tállai András. – Ehhez képest – fűzte hozzá – Gyurcsányéknak az otthonteremtés csak ellenzékben fontos, kormányon építés helyett kizárólag rombolni tudnak, és csupán megszorításokra képesek. A baloldal miniszterelnök-jelöltje szerint túl sok pénzt kapnak a középosztálybeli családok, ezt a gyurcsányi szöveget már jól ismerjük.
Az államtitkár szerint áprilisban a szavazópolgárok egyértelműen kifejezhetik, melyik politikai hozzáállás vonzóbb a számukra.
Borítókép: illusztráció (Fotó: Unsplash)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!