Elfogadható évet zártak, felfutást várnak az idén

A koronavírus-járvány első hulláma még alig, a második hullám viszont már erőteljesebben érintette az építőipart – röviden így lehetne jellemezni az ágazat elmúlt évét. Koji László, az építési vállalkozók szakszövetségének elnöke lapunknak azt mondta, a járványhelyzet miatti elbizonytalanodás, késések és az ezekből fakadó visszaesés ellenére sem zár rossz évet az építőipar. A kilátások szerinte jók, különösen a lakásszektorban, amely az ismét ötszázalékos újlakás-áfával és a lakásfelújítási programmal jelentős ösztönzőket kapott.

2021. 01. 04. 5:55
A lakásszektorra az ötszázalékos áfa és a felújítási program is ösztönzőleg hat Fotó: Teknős Miklós
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Azzal együtt, hogy a termelés visszaesett a 2019. évihez viszonyítva, az építőipar a járványhelyzet ellenére is elfogadható évet zárt – mondta a Magyar Nemzetnek a tavalyi év összegzéseként Koji László. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke kifejtette, hogy a tavalyelőtti kimagasló teljesítményű esztendő után a Covid–19 megjelenése miatt 11-12 százalékkal gyengébb eredményre számítanak, de

a folyó áron számított 4000 milliárd forintos termelési értéket így is minden bizonnyal teljesítette az építőipar 2020-ban.

– Az átlagok, a számok sokszor elfedik egy-egy szereplő valós helyzetét – jegyezte meg Koji László, utalva rá, hogy a termelés visszaesése mögött nagy szóródások vannak. Az út-, vasút és közműépítéseknél akár negyedével is csökkenhetett az éves termelés, a rendelésállomány pedig még rosszabb képet fest. A mélyépítések területén a mihamarabb elérhető új uniós ciklus forrásaiban bíznak az ágazat szereplői.

Más részpiacokon azonban – például a lakásépítés területén – egy-két piaci szereplő még a megelőzőnél is jobb évet zárt tavaly.

A lakásszektorra az ötszázalékos áfa és a felújítási program is ösztönzőleg hat
Fotó: Teknős Miklós

– A múlt év elsősorban a kivárásról szólt. Egyes beruházások, különösen a gépipar, az agrárium vagy az élelmiszeripar területén egyszerűen nem kezdődtek el, a piaci megrendelők elbizonytalanodtak. A települési önkormányzatok megrendelései is jelentősen elmaradtak a korábbi évektől – mutatott rá Koji László. Hozzátette, hogy a lakásépítések területén 2020 elején egyfajta gyorsítás volt jellemző, hiszen az akkor kifutó ötszázalékos lakásáfa miatt egyes beruházások átadását siettették a megrendelők. Később azonban itt is a kivárás vált uralkodóvá, az év végén például az új otthonteremtési program részletszabályait figyelte mindenki. Mindezzel együtt a lakásépítési szektor jó évet zár, Koji László szerint 22-23 ezer lakást adhattak át tavaly.

A lakáspiacon jók a kilátások, a kormányzati ösztönzőkkel tartani lehet a lakásépítések ütemét, sőt 2022-re bővülés várható. A korszerűsítéseknél pedig jelentős felfutást hozhat az otthonfelújítási támogatás és az otthonfelújítási hitel

– fejtette ki az ÉVOSZ elnöke.

A járványhelyzetre térve Koji László azt mondta: tavasszal az első hullámot különösebb fennakadások nélkül átvészelte az ágazat, de októberben, a második hullám idején megjelentek a járványos megbetegedések az építőipari szereplők körében is. Az egészségügyi kockázatok növekedésével újabb intézkedések léptek életbe az építkezéseken, amelyekkel elejét lehetett venni a megfertőződéseknek, és biztonságosan folytatódhatott a munka.

Az építőipari szereplők mára alkalmazkodtak a helyzethez. Valójában csak a befejezés előtt álló létesítmények munkálatai lassultak le a járvány miatt. A nagyobb élőmunkaigény mellett, az egészségügyi előírások miatt nehezebben lehetett megszervezni ezeket a munkákat. Többek között ezért csúszik át jó néhány lakás átadása a tervezett év végi határidő helyett 2021 első negyedévére

– mutatott rá Koji László, megjegyezve, hogy az ÉVOSZ külön ajánlásokat fogalmazott meg, többek között arra vonatkozóan, hogy kiket milyen gyakorisággal érdemes gyorstesztelni az építkezéseken.

Az ÉVOSZ elnöke azt mondta, abban bíznak, hogy március környékéig a vakcina segítségével lecseng a második hullám, ez esetben pedig 2021 második negyedévében már komolyabb fellendülés következhetne az építőiparban is.

Beruházási boom

Az építőipari ágazat termelékenységének, hatékonyságának növelésére 12 milliárd forintos támogatási programot indít az Innovációs és Technológiai Minisztérium – jelentette be még az óév végén Boros Anita építésgazdaságért felelős államtitkár. A nagy sikerű támogatási programot a kormány ötödik alkalommal írja ki, ezúttal kifejezetten azért, hogy a járvány építőiparra gyakorolt negatív hatását enyhítse. Boros Anita kiemelte, hogy az Építő–5 program célja az építőipari kis- és középvállalkozások technológiai fejlesztéseinek, gépbeszerzéseinek, újraiparosítási célt szolgáló beruházásainak finanszírozása vissza nem térítendő támogatással, amivel javul a vállalkozások hatékonysága és termelékenysége. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy az ágazat a gazdaságélénkítő programok és beruházások segítségével a járvány idején is vezető szerepet töltsön be, hiszen az elkövetkező években óriási mennyiségű infrastrukturális beruházást tervezünk – jelentette ki az államtitkár.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.