Kihúzott méregfog

Szinte mindenre fel lehet használni az otthonfelújítási támogatást, ami a lakásban, a házban, sőt a ház körül adódik.

2021. 01. 06. 7:42
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mielőtt igazán kezdetét vehette volna az újabb családtámogatások kiforgatása, támadása az ellenzék részéről, a kormány még az év végén elegáns mozdulattal kihúzta a méregfogat. Hárommillió forint ugyan soha nem „járt” még a családoknak otthonuk felújítására, de az örök fanyalgók rögtön megtalálták a problémásnak tűnő pontokat. Persze sok más sem volt azelőtt, sem csok, sem babaváró, sem tízmilliók, sem semmi – jóformán csak családi pótlék, amelyet, ugye, tíz éve nem emelnek „ezek”. Szóval jöttek az ellenvetések, hogy miért csak ötven százalékot fedez a támogatás, mi lesz azokkal, akiknek nincs önerejük és az örök sláger:

miért nem a családi pótlékot emelik?

Csakhogy februártól otthonfelújítási hitel is lesz. Vagyis a csok 10 plusz 10 milliós konstrukciójának mintájára 3 plusz 3 millió forintból újíthatják meg a családok az otthonukat.

Leegyszerűsítve úgy néz ki a dolog, hogy minimális jövedelemigazolással nagyon kedvező, három százalék kamatozású hitelt vesz fel a család, a munkálatok végeztével pedig a benyújtott számlák alapján a tartozásból hárommil­liót előtörleszt az állam. Aki a hitellel nem szeretne élni, az a számlákkal igazolt kiadásaiból hárommilliót visszakap az államkincstártól.

Nem véletlen, hogy a felújítási program már meghirdetésekor óriá­si érdeklődést váltott ki. Szinte a fél ország számolgatásba kezdett, egyes felmérések szerint részben a felújítási program hatására jövőre akár több mint félmillió lakás, családi ház újulhat meg.

A feltételek egyértelműek és – lássuk be – nem túl szigorúak. Szinte mindenre fel lehet használni a támogatást, ami a lakásban, a házban, sőt a ház körül adódik. Az persze alapvető, hogy egy gyermek „kell” a támogatás és a hitel igényléséhez is. Ám a milliók nemcsak a nagycsaládoknak érhetők el, hanem ugyanúgy járnak egy gyermeknél, sőt akkor is, ha 12 hetes magzattal várandós az édesanya. Házasnak sem kell hozzá lenni, egyszülős családoknak is jár a támogatás. Szintén alapvető a munka, a tb-jogviszony, a büntetlen előélet. Ha ez szigorú feltétel lenne, akkor egy javaslattal is élnénk:

azok a liberális károgók, akik szerint nem járja, hogy a családtámogatások, az otthonteremtési program munkához vannak kötve, először a bankok előtt tüntessenek, hogy azok miért nem adnak hitelt olyannak, akinek nincs rendszeres, legális munkajövedelme.

A nagy nekibuzdulásban viszont nem árt odafigyelni. Például az anyagköltségek és a munkadíjak arányára, hogy ne a végén fogja majd a fejét az illető, ha sokkal kevesebbet kap vissza az államtól, mint amire számított. 

Az például nem működik, hogy valaki bevásárol a barkácsáruházban, majd maga mindent megcsinál a szomszéddal – mesteremberrel, vállalkozóval kell szerződni, és tőle a munkadíjról is kell számla. 

 És mivel ez az egész nemcsak a családoknak, hanem az építőipari vállalkozóknak is nagy lehetőség, arra is figyelni kell, hogy fel fognak bukkanni a Mekk Elekek is szép számmal. Sok bosszúságtól kímélhetjük meg magunkat, ha inkább megvárjuk a megbízható szakembert, semmint azzal dolgoztatunk, aki már holnap jön, aztán lyukat beszél a hasunkba és lyukat vág a falba.

  

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.