Telephelyeiken szervezhetnek oltást a nagyvállalatok

A cégek üzemorvosaik közreműködésével maguk is megszervezhetik dolgozóik oltását.

Magyar Nemzet
2021. 05. 07. 12:50
BUJDOSÓ László
Veszprém, 2021. április 12. Bujdosó László osztályvezető-főorvos beolt egy nőt az orosz Szputnyik V koronavírus elleni vakcina első adagjával a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházban 2021. április 12-én. MTI/Vasvári Tamás Fotó: Vasvári Tamás
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A gazdasági élet szereplői eddig is kivették a részüket a járvány elleni védekezésből, most pedig a nagyvállalatok azzal segítik a munkát, hogy üzemorvosaik bevonásával oltást szerveznek vakcinára regisztrált munkavállalóiknak” – fejtette ki Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese hangsúlyozta: Magyarország élen jár a beoltottak arányában, a sikeres folytatás érdekében közel kell vinni az emberekhez, kényelmesen elérhetővé kell tenni számukra az oltóanyagokat.

„A járványon csak úgy kerekedhetünk felül, ha minél többen regisztrálunk és beoltatjuk magunkat. A magyar emberek ennek érdekében többféle, egyformán hatékony és biztonságos vakcina közül választhatnak, akár az oltás időpontját is elfoglaltságaikhoz igazítva. Az egészségügyi dolgozók, háziorvosok rendkívüli munkát végeztek el az elmúlt hónapokban, elsősorban nekik köszönhető, hogy ötből négy regisztrált legalább az első adagot megkapta valamelyik oltóanyagból. Összesen több mint 4,1 millió magyar így már bizonyos szintű védettséget élvez, ezzel hazánk a leginkább átoltott országok közé tartozik – nemcsak Európában, hanem világszinten is. Nem tarthatnánk itt, ha kizárólag az uniós beszerzésekre támaszkodnánk, hiszen a brüsszeli bürokraták, ahogy a járvány kitörése óta szinte mindenben, ebben is hibáztak. A keleti vakcinák megvásárlásán múlott, hogy elegendő oltóanyaggal rendelkezünk” – emelte ki Schanda Tamás a minisztérium közleménye szerint.

Jelezte: a sokakat foglalkoztató cégek üzemorvosaik közreműködésével maguk is megszervezhetik dolgozóik oltását, így tett vagy tesz például a MOL, a Suzuki vagy a Wizz Air. A Vakcinainfo.gov.hu oldalon regisztrált munkatársaik ekként a lehető legkényelmesebben, a napirendjükbe illeszkedő módon, rengeteg időt megtakarítva kaphatják meg a vakcinát, amely életet ment, és egyúttal kiutat is jelent a koronavírus okozta helyzetből.

Azok a vállalatok, melyek vállalják, hogy az üzemorvosuk bevonásával megszervezik dolgozóik oltását, a fővárosi és megyei kormányhivataloknál jelezhetik igényüket. A kormányhivatalokban működő megyei oltási munkacsoportok az éppen rendelkezésre álló vakcinákból tudják biztosítani a dolgozók oltásához szükséges mennyiséget. A vállalat telephelyén csak akkor valósulhat meg az ott dolgozók beoltása, ha az üzemorvos rendelője megfelel az oltóhelyekkel szemben támasztott jogszabályi követelményeknek.

Fontos hangsúlyozni, hogy ma már bárki, aki regisztrált az oltásra, akár napokon belül is megkaphatja azt, hiszen nyitva áll az online időpontfoglaló rendszer az Eeszt.gov.hu oldalon.

„Az elmúlt egy évben, a rengeteg veszteség mellett páratlan összefogásnak és együttműködésnek lehettünk szemtanúi. A gazdasági szereplők is kivették ebből a részüket: egyesek segítettek a digitális oktatásban, akár eszközök biztosításával, akár az ingyenes internettel. Mások átállították a gyártósoraikat, és a védekezéshez szükséges termékek előállításába kezdtek, fokozva önellátási képességeinket. De sokaknak adnak erőt, bátorítást azok az egészen kicsi, vendéglátással foglalkozó cégek is, amelyek ingyen kínálnak ebédet, kávét vagy süteményt az Országos Mentőszolgálat munkatársainak, vagy ételt szállítanak a kórházi dolgozóknak. Ezek csak kiragadott példák, hiszen szinte lehetetlen lenne felsorolni, hogy a vállalatok mikor és mivel vették ki a részüket a járvány elleni küzdelemből, de minden jótettükért köszönet illeti meg a hazai cégek vezetőit és munkatársait is” – tette hozzá Schanda Tamás.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.