Nem érdemes spórolni a béreken

– Az élelmiszer-ágazat vagy éppen az építőipar az elmúlt hónapokban is úgy teljesített, hogy alig tudott annyi munkavállalót felszívni, mint amennyire szüksége volt. Ez azt is jelenti, hogy magasabb kereseti lehetőséget kell felajánlani. Ahol több pénzt fizetnek, ott munkaerő is lesz – mondta a Magyar Nemzetnek Essősy Zsombor, a MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt. vezérigazgatója, a Magyarok a Piacon Klub elnöke.

2022. 01. 12. 6:30
null
Fotó: BachPekaryMate
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar gazdaság az elmúlt év második negyedévében kilábalt a válságból, több terület teljesítménye meghaladta a járvány előtti időszakét. Ez azonban azt is jelenti, hogy egyes ágazatok nehezebben állnak talpra, és a vállalkozások is új helyzettel szembesültek.

– Az elmúlt két évet beárnyékolta a vírus és az abból következő válság. Azok közül a cégek közül, amelyek gyenge lábakon álltak, vagy a járvány következményei alól nem tudtak kibújni, többen tönkrementek. Az utóbbiak közé leginkább azok tartoznak, amelyek a vendéglátóiparban és a turizmusban tevékenykedtek. Itt az is jellemző volt, hogy a munkavállalók átigazoltak olyan területekre, ahol ebben a nehéz időszakban is fenn tudták tartani a működésüket a cégek. Lehet látni, hogy több ágazatban már tavaly kialakult a munkaerőhiány, így aki dolgozni akart, annak erre volt és van is lehetősége – mondta a Magyar Nemzetnek Essősy Zsombor, a MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt. vezérigazgatója, a hazai középvállalkozásokat összefogó Magyarok a Piacon Klub elnöke.

 – Az élelmiszer-ágazat vagy éppen az építőipar az elmúlt hónapokban is úgy teljesített, hogy alig tudott annyi munkavállalót felszívni, mint amennyire szüksége volt. Ez azt is jelenti, hogy magasabb kereseti lehetőséget kell felajánlani. Ahol több pénzt fizetnek, ott munkaerő is lesz – magyarázta a szakember. Jelezte: ez igaz az autóiparra is. Alacsony bérért már nem találnak embert, de magasabbért igen. 

– Összefoglalva, aki akar, talál munkát, a cégeknek viszont ezt meg kell fizetniük – emelte ki a szervezet elnöke. – Azoknál a vállalkozásoknál, amelyek nagy hozzáadott értéket állítanak elő és meg tudják fizetni az embereket, nem lesz hiány munkavállalókból sem – rögzítette Essősy Zsombor. Ahol nincs nagy profit vagy rossz a szervezés, ott munkaerő sem lesz. Az elmúlt két év szelektálta azoknak a cégeknek egy részét, amelyek nem működtek hatékonyan, illetve olyan területen tevékenykedtek, amelyeket nem kímélt a válság.

– Az állam ugyanakkor rajtuk is segített, voltak kedvezményes hitelek, elérhető volt a bértámogatás is. Amelyik cég megtett mindent a túlélésért, annak volt kapaszkodója – hangsúlyozta a cégvezető.

 Essősy Zsombor mindezek összefoglalásaként jelezte: – Kazin­czy Ferencet idézném: „Jót s jól! Ebben áll a nagy titok.” – Arra kell figyelni, hogy jó szolgáltatásokat, jó termékeket biztosítsanak a cégek. Ehhez szükséges a hatékony működtetés. A következő évek arról fognak szólni, hogyan lehet a meglévő társaságokat hatékonyan irányítani. Minden változik, ez természetes, de minden cégvezetőnek fel kell tennie a kérdést: amit csinálok, azt jól csinálom-e – hangsúlyozta Essősy Zsombor.

– Fontos, hogy a közepes jövedelmű országok csapdájából kijussunk. Véget ért az összeszerelő üzemek korszaka. Magasabb jövedelmet kell adni az embereknek. Ezt azok a társaságok tudják megtenni, amelyek hatékonyan működnek, magasabb hozzáadott értéket állítanak elő. Ennek elérését több állami program is segíti – tette hozzá.

Essősy Zsombor említést tett a külföldi cégekről is. Kiemelte: olyan társaságokat érdemes befogadni, amelyek önálló technológiát honosítanak meg. Ilyenek például az akkumulátorgyárak. − Ez így is történik, hazánk néhány év múlva akkumulátorgyártó nagyhatalom lesz. Egyértelmű, hogy ez a jövő irányába mutat – emelte ki a szervezet vezetője.

Borítókép: az építőipar tavaly úgy beindult, hogy alig tudott annyi munkavállalót felvenni, amennyire szüksége lett volna (Fotó: Bach Máté)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.