Jó szezonban bíznak a kajszisok

Elkerülték a tavaszi fagyok a barackosokat, a hazai és az európai termelők is jó szezonban bizakodnak. A termésmennyiség szempontjából idén Olaszország járhat a legjobban, az olasz ültetvényekről kerül ki az uniós kajszitermés közel fele.

2022. 05. 03. 7:28
© Unger Tamás
20210803 Táplánszentkereszt Kajszibarackfák ágai hajolnak egymásba több mint egyhektárnyi területen Enyingi Lászlóék családi gazdaságában. Négyéves az ültetvény, féltőn óvtak minden gyümölcsszemet. Fotó: Unger Tamás UT Vas Népe Fotó: Unger Tamás
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem lesz hiány idén kajszibarackból, a hazai és az európai kertészek is jó termést várnak ebben a szezonban – derült ki a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeb) elemzéséből. A szervezet európai körképe szerint míg a múlt évben a legtöbb termesztőkörzetben súlyos veszteséget okoztak a fagykárok, ebben az évben csak jóval kisebb mértékben érintette az ültetvényeket a lehűlés. Idén tavasszal is jelentkezett a fagy az összes nagy termelőnél, márciusban Görögországban és Olaszországban, áprilisban pedig Franciaországban és Spanyolországban. Nagy különbség viszont a múlt évhez képest, hogy 2022-ben csak a spanyolok szenvedtek komoly és a görögök mérsékeltebb károkat, míg a többi termelő átlagos vagy kevésbé jelentős termésveszteséggel vészelte át ezt az időszakot. 

Szakértői becslések szerint a 2021-es 393 ezer tonna után ebben az évben 515 ezer tonna körüli mennyiséget takaríthatnak be az uniós kajszitermesztők. Ez csaknem harmincszázalékos emelkedés a tavalyi rekord­alacsony szinthez képest, az elmúlt öt év átlagát azonban még így is nyolc százalékkal alulmúlja.


A legkedvezőbb kilátások jelenleg Olaszországban vannak, náluk 11 százalékos termésnövekedést jósolnak, az idén várt 263 ezer tonnás termés a teljes uniós mennyiség felét teheti ki. A franciák sem szomorkodhatnak, hiszen náluk az átlagoshoz képest nyolc százalékkal bővül a termés, 128 ezer tonnás volumennel a második legjelentősebb termelőnek számítanak ebben a szezonban. A görögök és a spanyolok ugyanakkor nem jártak jól az idén, utóbbi esetében a fagykárok miatt a megszokott mennyiségnek csupán a felét takaríthatják be a kajszitermesztéssel foglalkozó gazdák.
A hazai termelőknek is szerencséjük volt az idén, így az előző évekhez képest jó termést várhatnak. Az utóbbi két évben nem kímélték barackosainkat a tavaszi fagyok, ami erősen meg is mutatkozott a hozamokban és a termésmennyiségben. 

A FruitVeb szakemberei szerint azonban idén egy „láthatatlan felső erő nagyon vigyázott a magyar barackra”, mivel a húsvétra jósolt lehűlés során is csak kis körzetekben süllyedt a hőmérséklet mínusz négy Celsius-fok alá. Bőven volt ok az aggodalomra, hiszen az Országos Meteo­rológiai Szolgálat is azt jelezte, hogy az ünnepek alatt további kemény fagyok várhatók. Aki csak tehette, felkészült, hogy minden eszközt bevessen.
Jelenleg háromféle technológiával lehet igazán eredményesen védekezni a fagy ellen: a korona feletti fagyvédelmi öntözéssel, a paraffingyertyás hőtermeléssel és a szélgépek alkalmazásával. A hazai nyolcvanezer hektárnyi gyümölcstermő terület 10-15 százalékán védekeznek a gazdák a fagyok ellen valamilyen módszerrel, míg ténylegesen hatékony technológiákat ötszázaléknyi területen alkalmaznak. Bár alacsonynak tűnik ez a mérték, mégis jelentős az elmozdulás, hiszen három-négy évvel ezelőtt az arány még csaknem nulla százalék volt. A következő időszakban pedig tovább nő majd a fagyvédett ültetvények aránya, hiszen az év elején nyitva álló pályázat eredményei még nem az idén, hanem majd csak jövőre mutatkoznak meg a gyakorlatban.
A kajszi mellett az őszibarackfák is túlélték a lehűlést, az idén pedig nagyobb fagyok szerencsére már nem várhatók. A FruitVeb szerint egyelőre úgy tűnik, hogy elegendő mennyiségű magyar barack kerülhet idén a pia­cra, csak a nagyon korai fajták esetében lesz terméskiesés.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Vas Népe/Unger Tamás)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.