Az első négy hónapban a hordós sör forgalma, ami jó indikátora a szállodaipar-vendéglátás (HORECA) szektor teljesítményének, mindössze 77 százaléka volt a pandémia előttinek– jegyezte meg.Tavaly az év egészében a Magyarországon jelen lévő öt legjelentősebb sörgyártó (Borsodi Sörgyár Kft., Carlsberg Hungary Kft., Dreher Sörgyárak Zrt., Heineken Hungária Zrt., és Pécsi Sörfőzde Zrt.) együttes értékesítése 6,370 millió hektoliter volt, 3,1 százalékkal meghaladta a 2020. évit, de 4,7 százalékkal elmaradt a 2019. évitől. A hazai termelés 5,568 millió hektoliter volt tavaly, 3,5 százalékkal több az előző évinél, de 5,9 százalékkal kevesebb a 2019. évi 5,915 millió hektoliternél. Az iparág költségvetési hozzájárulása 2021-ben 78 milliárd forint volt.
Sörszövetség: továbbra is a 2019-es szint alatt a legnagyobb gyártók forgalma
Az első négy hónapban az öt legnagyobb magyarországi sörgyártó termelése 1,6 millió hektoliter volt, belföldi értékesítésük pedig 1,7 millió hektoliter, előbbi nyolc százalékkal, utóbbi négy százalékkal alacsonyabb a 2019. azonos időszakinál – mondta el az MTI kérdésére Kántor Sándor, az idén harmincéves Magyar Sörgyártók Szövetsége igazgatója.

A söriparban dolgozók száma a pandémia alatt nem csökkent: 2021 végén az öt legnagyobb magyar gyártó 1620 embert foglalkoztatott közvetlenül, ami enyhe növekedés a 2020. évi 1611 fős és a 2019. évi 1576 fős állományhoz képest– mondta Kántor Sándor.A szakember szerint az első négyhavi adatok alapján valószínűtlen, hogy az iparág teljesítménye 2022 egészében elérné a járvány előtti szintet, inkább az látszik, hogy a gyártás nehézségekkel küzd. Úgy vélte, ennek lehetnek beszerzéssel kapcsolatos okai, és összefügg a gyártási költségek emelkedésével is.Arra a kérdésre, hogy várható-e a magyarországi sörpiacon is a németországihoz hasonló jelentős áremelés, elmondta:piaci forrásokból és tagvállalataik általános kommunikációjából tudják, hogy a gyártás költségei drasztikusan nőttek az elmúlt nyolc hónapban, ami érinti a termelés és forgalmazás teljes szerkezetét: az alapanyag, az energia, a szállítás és a munkaerő költségeit is. Hogy az egyes vállalatok hogyan fognak erre reagálni, és a költségnövekedésből mennyit kénytelenek áthárítani a fogyasztóra, jelentősen függ az adott cég lehetőségeitől– fogalmazott.
Azzal kapcsolatban, hogy jelenthet-e Magyarországon is problémát a palackhiány, amitől sajtóhírek szerint a németországi gyártók tartanak, Kántor Sándor elmondta:a magyar sörforgalmazás szerkezete lényegesen eltér a németországitól, a kiskereskedelemben a végtelenszer újrahasznosítható alumíniumdoboz az uralkodó, ma ez a csomagolóanyag típus adja a kiskereskedelmi forgalom 70 százalék feletti részét. Magyarországon az újratölthető üveget – amelynek hiányától a német gyártók tartanak –, alapvetően a vendéglátásban használják, amely szinte teljes mértékben visszajuttatja a gyártókhoz az üres palackokat. Ezért arra nem kell számítani, hogy ebből hiány lépne fel.
A hazai piaci tendenciákról a szövetség igazgatója elmondta, hogy az első négy hónapban folytatódott a szuperprémium és prémium sörök előretörése, forgalmuk a tavalyi bázishoz képest húsz-harminc százalékkal nőtt. Ha nem is ilyen mértékben, de két számjeggyel nőtt az ízesített és ízesítetlen alkoholmentes sörök eladása is. Ezzel a prémium kategória már a teljes forgalom harminc százalékát adja, az alkoholmentes sörök pedig stabilan az öt százalékát.
További Gazdaság híreink
A Magyar Sörgyártók Szövetségét, a vezető hazai sörgyártók érdekképviseleti szervezetét 1992-ben alapították, tagja a Dreher Sörgyárak Zrt., a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt., a Borsodi Sörgyár Kft., a Carlsberg Hungary Kft.. A szövetség munkáját adatszolgáltatással segíti a Pécsi Sörfőzde Zrt. is. Az idén 30 éves szervezet tagja a brüsszeli székhelyű Európai Sörgyártók Szövetségének (Brewers of Europe).Kántor Sándor az évforduló kapcsán hangsúlyozta, hogy a sörszövetség és annak tagjai elkötelezett szereplői a magyar gazdaságnak, legyen szó foglalkoztatásról, gyártásfejlesztésről, fenntarthatósági vállalásokról. Utóbbi kapcsán kiemelte, hogy a szövetség tagjai 2010-ben elindították a magyar Returpack Kft. szabadalmán alapuló italdoboz-visszaváltási rendszerüket, és a magyar sörgyárak mára már évi százmillió sörösdobozt gyűjtenek össze, ami a hazai alumínium italosdoboz begyűjtés és újrahasznosítás oroszlánrészét adja.
Borítókép: Sört csapolnak a nagy brit sörfesztiválon (Fotó: MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Eredményes volt a fenntartható atomenergiáért testület munkája
Szóba került a spanyol és portugál áramszünet is.

Csökkentette az élelmiszerárakat az árréscsökkentés és az online árfigyelő bővítése
Már száz termékkategóriában összesen mintegy háromezer különböző termék naponta frissülő ára követhető nyomon a rendszerben.

Az szja-bevallásnál még mindig milliárdokat hagynak az államnál az adózók
Ne hagyjuk veszni a milliárdokat!

Két újabb biztosító csatlakozott az önkéntes árkorlátozáshoz
Az Uniqa és a CIG Pannónia is vállalta, hogy egy évig nem emeli a lakásbiztosítási díjait.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára válnak, mi lesz a milliárdos vagyon sorsa?

Bayer Zsolt: Vadászjelenetek Alsó-Alvilágból

Ezért sötétült el Spanyolország – Itt vannak az okok!

Gyurcsány Ferenc verhette be az utolsó szöget Magyar Péter mestertervének koporsójába

Hátborzongató bejelentést tettek a tudósok: megfejthették a fekete lyuk titkát

Hivatalos: meggondolták magukat a kínaiak a szegedi Byd-gyárról – mégse csak elektromos autókat fognak gyártani, de ennek megvan az oka

Horn Gábor szavai a szakadékba lökhetik Magyar Pétert

Pep Guardiola is elmondta a véleményét Xabi Alonso távozásáról

A szemünk láttára tepertek le valakit a TEK-esek az Astoriánál

Slot súlyos döntést hozott a Liverpool-játékos távozása után

A Győr a szakadék szélére taszította a Fehérvárt

A Barcelona szenzációs hírt közölt a magyar futballistájáról
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Eredményes volt a fenntartható atomenergiáért testület munkája
Szóba került a spanyol és portugál áramszünet is.

Csökkentette az élelmiszerárakat az árréscsökkentés és az online árfigyelő bővítése
Már száz termékkategóriában összesen mintegy háromezer különböző termék naponta frissülő ára követhető nyomon a rendszerben.

Az szja-bevallásnál még mindig milliárdokat hagynak az államnál az adózók
Ne hagyjuk veszni a milliárdokat!

Két újabb biztosító csatlakozott az önkéntes árkorlátozáshoz
Az Uniqa és a CIG Pannónia is vállalta, hogy egy évig nem emeli a lakásbiztosítási díjait.