időjárás 26°C Huba 2022. augusztus 19.
logo

Nincs vége az építési, felújítási láznak

Forrás: MTI
2022.06.30. 07:17 2022.06.30. 08:20
Nincs vége az építési, felújítási láznak

Egyelőre nem érzékelhető a lakásépítési, felújítási láz vége a magyar piacon – derül ki az Arezzo design Kft. felméréséből.

Jelinek-Várhegyi Kata, a cég marketingvezetője a piac kettősségére hívta fel a figyelmet. A kedvezőtlen piaci hatások közé sorolta, hogy idén az első negyedévben 20,3 százalékra ugrott az építőipar termelőiár-indexe és az infláció miatt emelkedik a kamatszint, de úgy vélte, van még esély arra, hogy ezek a kilengések tompuljanak.

Ezzel szemben áll ugyanakkor, hogy a kiadott építési engedélyek száma 2021-ben 33 százalékkal meghaladta a megelőző évit, és ennek alapján idén 45 százalékkal több lakás épülhet, mint tavaly

– tette hozzá.

A múlt ősszel indult NHP Zöldotthon program keretében áprilisig 135 milliárd forintnyi kölcsönszerződést kötöttek az építkezők, a program 200 milliárd forintos keretét pedig áprilisban további 100 milliárd forinttal emelte meg a Magyar Nemzeti Bank.

Hozzátette, hogy ezzel párhuzamosan, az otthonfelújítási programban nem egészen másfél év alatt 261 milliárd forint támogatást utalt ki a Magyar Államkincstár (MÁK), amelyhez 150 ezer kérelem érkezett május végéig, és még ma is hetente 3000 újat adnak be az ügyfelek.

A felmérésben a változó fogyasztói szokásokról belsőépítészeket és lakberendezőket kérdeztek, akik szerint például jelentősen átalakul a következő években a fürdőszobák kialakítása. A fürdők vagy egyre nagyobbak lesznek, vagy lényegében minden hálószobához terveznek egy önálló fürdőt. A szakértők 36 százaléka úgy vélekedik, hogy a háztartási funkciók (mosás, szárítás, takarítószerek tárolása) kikerülnek a fürdőszobából, így az inkább a lakás integráns részévé válik, miközben a mosókonyha kifejezés is új értelmet nyer.

A felmérésből kirajzolódó trendek zöme nem egyszerű divathóbort, sokkal inkább a körülöttünk zajló társadalmi változások leképződései

– mondta Jelinek-Várhegyi Kata, megjegyezve, hogy az új trendekkel a fürdő könnyen és viszonylag kis költséggel átalakíthatóvá válik, ami megmutatkozik a támogatások felhasználásában is.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Unsplash)

 

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.