Hatalmas válságtól tart Németország

A Bajor Gazdasági Szövetség vezetője szerint országszerte mintegy 5,6 millió munkahely szűnhet meg a következő egy évben. Ha pedig hirtelen megszűnne a gázszállítás Oroszországból, akkor az is előfordulhat, hogy korlátozni kell a lakosság fogyasztását.

Magyar Nemzet
Forrás: V4NA nemzetközi hírügynökség2022. 07. 18. 7:08
VW sends 'important signal' as German flagship factory reopens
VW sends 'important signal' as German flagship factory reopens Fotó: SWEN PFORTNER
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Példátlan válságot idézne elő, ha Németországba nem érkezne többé orosz gáz, erről beszélt Rainer Dulger, a német munkaadókat tömörítő szövetség elnöke. A szakember azt mondta a Süddeutsche Zeitungnak, hogy „az ország valaha volt legnagyobb válságával nézünk szembe. Őszintének kell lennünk, és ki kell mondanunk: elveszítjük azt a jólétet, amivel évek óta rendelkezünk.” 

Míg sokan több kormányzati beavatkozást sürgetnek a német gazdaság támogatására, Dulger szerint általában véve minél kevesebb a beavatkozás, annál jobb – ismertette a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Nem ő az egyetlen, aki hatalmas válságra hívja fel a figyelmet Németországban. Robert Habeck gazdasági miniszter katasztrofális télre figyelmeztet az orosz gázszünetektől való félelmek miatt. A német gazdasági és éghajlatvédelmi miniszter nemrég bejelentette, hogy az ország a tél előtt a gázkészletek feltöltésének elősegítése érdekében a szükségállapot második szintjére lép. Ahogy ugyanis jelenleg állnak a dolgok, könnyen előfordulhat az is, hogy Németországban nem lesz elegendő földgáz a teljes fűtési szezon alatt. Ekkor egyes ipari szektorokat teljesen leállítana a kormány, ami további ellátási gondokat szülne, és a gazdaság is megbénulna. Mások azt jósolják, hogy rengeteg cég fog csődbe menni, ami tovább növeli majd az inflációt. 

A Bajor Gazdasági Szövetség vezetője szerint országszerte mintegy 5,6 millió munkahely szűnhet meg a következő egy évben. Ha pedig hirtelen megszűnne a gázszállítás Oroszországból, akkor az is előfordulhat, hogy korlátozni kell a lakosság gázfogyasztását.

Günther Oettinger volt uniós energiaügyi biztos pedig arra figyelmeztetett egy panelbeszélgetésen, hogy télen háborús gazdasági körülményekkel kell számolni Németországban. A Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa azt javasolta, hogy Németország ne állítsa le a maradék három atomerőművet az év végén, hanem működtesse tovább azokat. Hozzátette, hogy a szakembereknek meg kell vizsgálniuk azt is, mely iparágnak mekkora mennyiségű gázra van szüksége, ez alapján kell rangsort felállítani. Megjegyezte azt is, hogy várhatóan a háztartásoknak is kompromisszumokat kell majd köt­niük a fűtési szezonban. Gabriel Felbermayr, az Osztrák Gazdaságkutató Intézet (WIFO) vezetője ugyanezen az eseményen az infláció további növekedésére számít. Úgy véli: ha nem érkezik orosz gáz az országba, akkor a mostani infláció ismét megduplázódhat.

 

Borítókép: a gyárak működése is bajba kerülhet, ha nem lesz elegendő és megfizethető energia (Fotó: Europress/AFP)

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.