– Annak érdekében, hogy a németországi közlekedés élvonalbeli technológiát képviseljen a jövőben is, a szintetikus tüzelőanyagokat elő kell csalogatni a laboratóriumokból, és be kell vinni a tömeggyártásba – nyilatkozta a szövetségi közlekedési miniszter az AutomobilWoche.de tudósítása szerint. Ahhoz, hogy ez a technológia versenyképes legyen 2035-re, a miniszter szerint politikai nyomásra is szükség van.
– Meg kell őriznünk a fejlett belsőégésű technikát, de úgy, hogy betartsuk a szigorú éghajlatvédelmi követelményeket.
Olyan ösztönzőkre van szükség, amelyek a következő 15 évben azt eredményezik, hogy versenyképes, tiszta tüzelőanyagokkal működjenek a motorok – mondta Andreas Scheuer.

Fotó: Reuters
A zöldek tetszését azonban nem nyerte el a gondolat. A Greenpeace képviselője, Benjamin Stephan azonnal reagált, szerinte tiszta üzemű
belsőégésű motorok jövőjéről fantáziálni kifejezetten veszélyes mind az éghajlat védelme, valamint az autóipar szempontjából.
A szakértő kifejtette, hogy a szintetikus tüzelőanyagok gyártása villamos energiát igényel. Csakhogy ugyanolyan mennyiségű villamos energiával, amit az e-fuel létrehozására fordítunk, egy akkumulátorral ellátott elektromos autó legalább ötször annyit közlekedik. Kijelentette, hogy a belső égésű motornak nincs jövője, függetlenül attól, hogy milyen üzemanyaggal működik.
A szintetikus üzemanyagok hasonló elven működnek, mint az üzemanyagcellás rendszerek: áram hozzáadásával hidrogént nyerünk ki a vízből, de nem a sűrített és hűtött hidrogént helyezzük el a járművekben, hanem megkötjük azt egy folyadékban, amit el lehet égetni a belsőégésű motorokban. A hidrogéngáz kezelése bonyolult és nehézkes,
az e-fuel ezzel szemben ugyanolyan módon szállítható, tárolható, mint a benzin vagy a gázolaj. Emiatt a jövőben is használhatók lennének azok az infrastruktúrák, amelyek jelenleg is kiszolgálják a közlekedést.
Így nem kellene egy alternatív hálózatot kiépíteni világszerte a villanyautóknak, vagy csak a nagyvárosokban. A víz hidrolízisét jól lehet társítani a megújuló energiát termelő rendszerekhez, hiszen a fölös áramot akkor lehet felhasználni a hidrogén kinyerésére, amikor keletkezik. Az ellenzők szerint a technológia nem elég hatékony, ezért az e-fuel ma háromszor annyiba kerülne, mint a ma használatos üzemanyag. Csakhogy ha megfelelő erőforrásokat fordítanak a technológia fejlesztésére, akkor a hatásfok növelhető, mint az akkumulátorok esetében is látható.
Scheuer miniszter emellett kifejtette nézeteit az Euro7 kibocsátási szabályainak rövid távú szigorításáról, és ellene foglalt állást.
Szerinte inkább a meglévő kipufogórendszerek hatékonyságának a növelésére kell összpontosítani, és nincs vita a szigorúbb előírásokról. Mint lapunk is beszámolt róla, a bizottság 2021 végén ambiciózus új kibocsátási határértékeket kíván javasolni az Euro7 szabványban az autóknak és a kisteherautóknak, amelyek 2025-ben léphetnek hatályba.