– Várhatóan idén is lesz elegendő földgáz, de az árában jelentkező megugrások intő jelek arra, hogy továbbra sem dőlhetünk hátra – mutatott rá a kutató. A beszerzési források további diverzifikációjára van szükség, az európai gazdaság kiszolgáltatottsága ugyanis mindaddig megmarad, amíg a belső kitermelést fel nem pörgetjük, valamint hosszú távú szerződésekkel nem biztosítjuk az importigényünk túlnyomó részét.
Zay Balázs felhívta a figyelmet arra is, hogy Európában a földgáztárolási piac is liberalizált, és ha nincs a tárolást üzemeltető cég nemzeti kézben, mint idehaza, akkor abból több probléma is adódhat.
A földgázt úgy értékesíthetik más külföldi kereskedőknek, hogy azzal az adott ország gazdasága és az állampolgárok is rosszul járnak. A szakértő felhívta a figyelmet a következőkre is: nyáron alapvetően azért tárolunk be földgázt, hogy télen kipótoljuk a kitermelést és az importot meghaladó fogyasztást. Emellett létezik a spekulációs betárolás is, vagyis amikor arra számít a kereskedő, hogy a jövőben jelentősen növekszik az energiahordozó ára. Az orosz–ukrán háború óta azonban már az ellátásbiztonságra helyeződött a hangsúly. Egy olyan országnak, azonban, amelyik ki tudja termelni a saját szükségletét, valamint az LNG fogadásához nagy kapacitással rendelkezik, nincs szüksége jelentős készletek tárolására. Ezért jellemzően azon országoknak vannak nagy gáztárolóik, ahol a geológiai adottságok találkoztak a nagyfokú kiszolgáltatottsággal, vagyis Közép-Európának: Ausztriának, Szlovákiának, Magyarországnak.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!