Ha a kamatból indulunk ki, akkor a prémium-állampapír a legkedvezőbb. Sőt, előreláthatóan – az idei évre várt infláció miatt – a jövő évben még emelkedhet is a papír éves kamata. Azonban az is lényeges szempont lehet, hogy hol vásároljuk meg a konstrukciót.
Állampapírt vásárolhatunk postán, bankban és a MÁK-nál is. A postafiókokban azonban csak a papírok egy szűk körét vehetjük meg.
Postán elérhető a Kincstári Takarékjegy két változata, illetve a Magyar Állampapír Plusz konstrukció is. Érdekesség, hogy ezzel gyakorlatilag tényleges, fizikailag is létező állampapírhoz juthatunk hozzá. Ám jól látható, hogy a legkedvezőbb induló kamatozású sorozatokhoz ilyen módon nem juthatunk hozzá.
Bankon keresztül is vehetünk állampapírt, de jellemzően magasabbak a díjak – hívta fel a figyelmet Argyelán József. Szükségünk van hozzá értékpapírszámlára és pénzszámlára is az adott hitelintézetnél. Tehát mielőtt bármit vásárolnánk, ezeket első lépésben meg kell nyitnunk. Nyilván jobb megoldás lehet bankon keresztül vásárolni az állampapírt, ha már rendelkezünk ott számlával, és nem szeretnénk új számlákat nyitni máshol. További jó hír, hogy bankon keresztül elérhető a legkedvezőbb prémium- és bónusz állampapír is.
A befektetést személyesen a bankfiókban is elindíthatjuk, de egyes hitelintézeteknél erre online, netbankon keresztül is van lehetőség, de itt magasabb díjakkal szembesülhetünk. A vásárlásnak jellemzően nincs díja. A pénzszámla vezetésének jellemzően van valamilyen havi költsége: ha csak ezért nyitnánk számlát, akkor ezzel a költséggel számolnunk kell.
Az értékpapírszámlán lévő állomány után is kell letétkezelési díjat fizetnünk. Ezzel a költséggel is kalkulálnunk kell.
Ha szükségünk van a befektetett pénzre, akkor a banknál is eladhatjuk a futamidő alatt a befektetésünk. Azonban a visszaváltási árfolyam jellemzően rosszabb, mint ha a MÁK-nál vettük volna meg a befektetésünket.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!