Gyorsan intézkedett a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), ugyanis már elérhető a végzés a hatóság honlapján arról, hogy megindult a gyorsított ágazati vizsgálat az online szállásfoglalás piacán. Ez a nagy port felvert Booking-botrány legújabb fejleménye.
Itt a végzés: gyorsított ágazati vizsgálatot indított a GVH a Booking-botrány miatt
Nem vártak sokáig.

A végzés ellen nincs helye önálló jogorvoslatnak.
A döntést egyébként még az Országgyűlés gazdasági bizottságának turisztikai albizottságának augusztus 15-i ülésén hozták meg, ezzel egy időben a Magyar Turisztikai Ügynökség jogsegélyszolgálatot indított az érintett magyar szálláshely-szolgáltatóknak, amelyekkel szemben tartozást halmozott fel a Booking.com.
További Gazdaság híreink
A végzésben arról is írnak, hogy számos hazai szállásadónak komoly fennakadást okozott, hogy a velük szerződésben álló online szállásközvetítő platform olyan szerződéses feltételeket alkalmazott, amelyet más szállásadó partnerekkel szemben nem.
Így tehát felmerülhet a gyanú, hogy sérülhetett a szabadpiaci verseny a szállásadók között, amely nyilván hatással lehetett a szállásfoglalókra is.
A vizsgálat egyébként egészen átfogónak tűnik, ugyanis az kiterjed az online szálláshelyfoglalás magyar piacán a versenyviszonyok elemzésére, illetve a szállásadó partnerek számára alkalmazott szerződéses feltételek és gyakorlatok vizsgálatára, amelyek hatással lehetnek a szálláshelyek közötti versenyre.
További Gazdaság híreink
Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI/EPA/ANP/Koen Van Weel)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Holnap érkezik a megemelt nyugdíj a bankszámlákra, februárban pedig még magasabb összegre lehet számítani
Az év második hónapjában utalja a kincstár a 13. havi nyugdíjat és a 14. havi nyugdíj első részletét.

Új nyertese van az Otthon startnak és a vidéki otthonfelújítási támogatásnak
2027-től lehet látványos a változás.

Új korszak a villamosenergia-ellátásban: mit jelent valójában a 3000 MW energiatárolás?
Energiaszuverenitás atommal, nappal és akkumulátorral.

Ezeknek a kölcsönöknek befagytak a kamatai januárban
A hazai bankok javarészt a tavaly év végi kondíciókkal kínálják őket.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Holnap érkezik a megemelt nyugdíj a bankszámlákra, februárban pedig még magasabb összegre lehet számítani
Az év második hónapjában utalja a kincstár a 13. havi nyugdíjat és a 14. havi nyugdíj első részletét.

Új nyertese van az Otthon startnak és a vidéki otthonfelújítási támogatásnak
2027-től lehet látványos a változás.

Új korszak a villamosenergia-ellátásban: mit jelent valójában a 3000 MW energiatárolás?
Energiaszuverenitás atommal, nappal és akkumulátorral.

Ezeknek a kölcsönöknek befagytak a kamatai januárban
A hazai bankok javarészt a tavaly év végi kondíciókkal kínálják őket.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!