Az ingatlant Gianni Profita gazdasági szakértő, a római Nemzetközi Egészségügyi és Orvostudományi Egyetem (UniCamillus) rektora vásárolta meg. A Lampedusa szigetén álló, 250 négyzetméteres villát és a hozzá tartozó hatalmas kertet a sajtóértesülések szerint még maga Berlusconi vásárolta miniszterelnöksége idején 2011-ben, 1,5 millió euróért (583 millió forint).
Több mint egymilliárd forintot fizetett Silvio Berlusconi villájáért a rektor
Eladták a tavaly júniusban elhunyt Silvio Berlusconi korábbi olasz kormányfő Villa Due Palme nevet viselő lampedusai villáját körülbelül hárommillió euróért (1,16 milliárd forint) – jelentette az olasz média kedden.

A volt miniszterelnök örökösei a szardíniai Smaragdparton (Costa Smeralda) található Villa Certosa ingatlant is eladják; az olasz média szerint nagyjából 500 millió euróért (194,2 milliárd forint). A villa területén egy tó, egy mesterséges vulkán, hét medence, valamint egy orchideáknak és pálmafáknak menedéket adó üvegház is található.
További Gazdaság híreink
Az örökösök a Milánó melletti Lesmóban található XVIII. századi Villa Gernetto eladását is kezdeményezték, ahol Berlusconi magánegyetemet akart létrehozni. Az örökösök ugyanakkor nem terveznek megválni a néhai miniszterelnök egykori fő rezidenciájától, a szintén Milánóhoz közeli Arcoréban lévő Villa San Martinótól.
További Gazdaság híreink
Borítókép: Silvio Berlusconi (Fotó: MTI/EPA-ANSA/Alessandro Di Meo)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Betelt a pohár – a Mol ultimátumot küldött a Janafnak: át kell engedniük az orosz kőolajat
Fordulóponthoz érkezett a Mol és a Janaf pengeváltása.

Olyan üzemet adtak át, amely a rezsicsökkentés újabb lépését is eredményezi
A családok pontosan, valós időben kapnak tájékoztatást a fogyasztásukról.

Védelmi intézkedéseket jelentett be a Magyar Államkincstár
Új biztonsági funkciókkal bővült a WebKincstár és a MobilKincstár alkalmazás.

Holnap változnak az üzemanyagárak, érdemes ma tankolni
A benzin és a gázolaj ára is módosul.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Betelt a pohár – a Mol ultimátumot küldött a Janafnak: át kell engedniük az orosz kőolajat
Fordulóponthoz érkezett a Mol és a Janaf pengeváltása.

Olyan üzemet adtak át, amely a rezsicsökkentés újabb lépését is eredményezi
A családok pontosan, valós időben kapnak tájékoztatást a fogyasztásukról.

Védelmi intézkedéseket jelentett be a Magyar Államkincstár
Új biztonsági funkciókkal bővült a WebKincstár és a MobilKincstár alkalmazás.

Holnap változnak az üzemanyagárak, érdemes ma tankolni
A benzin és a gázolaj ára is módosul.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!