Hamarosan megjelenik az otthonfelújítási pályázat felhívása

Júniustól indul az otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja. A kezdeményezésben június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni. Az otthonfelújítási program elindítását számos szakmai és szakértői egyeztetés előzte meg. Az ezek alapján beérkezett javaslatok együttes feldolgozásával készül a pályázati felhívás, amely tervezetének részletei várhatóan már jövő héten megismerhetőek lesznek.

2024. 04. 18. 14:44
Illusztráció Fotó: Shutterstock
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 2019-ben életre hívott Lakás- és Ingatlanpiaci Tanácsadó Testület ülésén a lakáspiac szerepelői osztották meg tapasztalataikat és konstruktív javaslataikat egymással. Az év elején elstartolt csok plusz eddigi eredményei nagyon biztatóak, az ingatlanhitelek piacán is prognosztizálható a népszerűsége – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Az építőipar képviselői üdvözölték a nemrég bejelentett, új otthonfelújítási programot, kiemelve a hazai építésgazdaság alapanyaggyártóinak, kereskedőinek és kivitelezőinek megrendelést jelentő hatását, együttesen támogatva a gazdaságélénkítést és lakásállomány megújulását. Fábián Gergely államtitkár hangsúlyozta, a Nemzetgazdasági Minisztériumnak különösen fontos, hogy a program sikeres legyen, ezért aktívan egyeztet a piaci szereplőkkel. 

A sikerhez gördülékeny folyamat kell az igényléstől kezdődően, valamint el kell kerülni, hogy áremelések erodálják a támogatást vagy hiányok alakuljanak ki a piacon. Ennek érdekében az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. kialakít egy felületet, amelynek segítségével a leendő pályázó előzetes kalkulációkat végezhet el a várható költségeket és energiamegtakarítást tekintve. 

Utóbbi megmutatja, hogy a tervezett beruházással elérhető-e a támogatás feltételeként meghatározott, épületenként legalább harmincszázalékos primer energiamegtakarítás. A program keretében kivitelezői minősítéssel is segítik a lakosságot a megfelelő szakemberek megtalálásában. A kamatmentes hiteltermék a háztartások önerejével együtt akár hétmilliós beruházással járul hozzá a családok otthonának felújításához, amely keretében: 

épület külső határoló elemeinek hőszigetelése; 

nyílászárócsere; 

használati melegvízrendszer korszerűsítése és 

fűtésrendszer korszerűsítése valósítható meg akár 3,5 millió forint vissza nem térítendő támogatással.

A vissza nem térítendő támogatás mértéke függ attól, melyik járásban igénylik a programot, mivel ahol a régiós jövedelmi szint alacsonyabb az országos átlagnál, ott magasabb, legfeljebb 3,5 millió forint a vissza nem térítendő összeg. Jobb jövedelmi helyzetű régióban illetve igénylők esetén sem alacsony a részarány, esetükben 2,5 millió forint.

Szintén írtuk, az otthonfelújítási program kölcsönhatásban lehet más támogatási formákkal is, tovább nőhet a kereslet a következő hónapokban a csok plusz és a falusi csok iránt is. A jelentős felújítást igénylő házak iránt is nőhet a kereslet, főleg úgy, ha a beköltözők élnek az otthonfelújítási támogatással. Ha pedig kombinálják is a különféle konstrukciókat, köztük a falusi csokot és a babaváró támogatást, könnyen előteremthetik az otthonfelújítási programhoz szükséges önrészt. Így jóval átfogóbb korszerűsítést tudnak elvégezni, megérheti erősen felújítandó házat venni.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.