Raskó György vagyonát is hizlalta a Medgyessy–Gyurcsány-korszak privatizációja

A 90-es évek privatizációjának egyik központi figurájaként Raskó György az élelmiszeripar külföldi kézre játszásában segédkezett, majd a 2000-es években már elsősorban a vevői oldalon megjelenve igyekezett növelni a saját érdekeltségeit. E korszak egyik legnagyobb port kavaró ügylete a komáromi állami gazdaság privatizációja volt, amelynek során jócskán áron alul vehette meg a gazdaságot egy olyan cég, amelynek a tulajdonosai között Raskó is szerepelt. Az újabban Magyar Péter támogatójává szegődött zöldbárót abban az időben is szoros szálak fűzték a baloldali politikához, így például Medgyessy Péter tanácsadójaként is tevékenykedett.

2024. 10. 22. 10:00
Raskó György-03
Raskó György 2016.02.03. fotó: Németh András Péter Fotó: 36208281361
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Miután Raskó György a rendszerváltás utáni privatizáció első hullámában központi szerepet játszott a hazai mezőgazdaság és az élelmiszeripar leépítésében, a zöldbáró a kétezres évek baloldali kormányzása idején is képes volt érvényesíteni a befolyását az állami vagyonelemek dobra verésében, nem egy esetben a vevői oldalon feltűnve és a saját érdekeltségeit gyarapítva.

Az utóbbi időben Magyar Péter támogatójává avanzsált közgazdász az 1990 utáni első parlamenti ciklusban a Földművelésügyi Minisztérium államtitkáraként a Privatizációs és Vállalkozásfejlesztési Főosztályt vezette, emellett 1991–1994 között a privatizációért felelős Állami Vagyonügynökség (ÁVÜ) igazgatótanácsának MDF-es delegáltja volt. 

Míg ebben az időszakban Raskó kormányzati pozícióból működött közre abban, hogy jórészt külföldi kézbe került egyebek mellett az édesipar, a szesz- és dohánygyártás, később informálisabb csatornákon érvényesítette a befolyását a privatizáció menetére.

A következő ciklust az MDF országgyűlési képviselőjeként töltő üzletember az 1998-as kormányváltást követően már egy angolszász befektetői csoport nevében jelent meg a gazdasági életben. 

 

Medgyessy tanácsadója volt

Mindemellett Raskó a továbbiakban is megtartotta a baloldali politikával kialakított kapcsolatait, így például 2002-ben bekerült a Medgyessy-kormány gazdasági tanácsadó testületébe, 

2006-ban pedig, Gyurcsány Ferenc kormányzása idején, agrárminiszterként is felmerült a neve.

Ennek az időszaknak az egyik emlékezetes és nagy port kavaró ügylete a komáromi állami gazdaság privatizációja volt. Ekkor is a korábban jól bevált módszert alkalmazták: eredménytelen nyílt pályázatok után meghívásos eljárás következett. A győztes cég – amelynek a tulajdonosai között ott volt Raskó György is – a Kemenesalja Agáripari Kft. lett, s nem akárhogy

egy kézzel írott papírdarabbal nyerte meg a kiírást és jutott hozzá a Komáromi Mezőgazdasági Rt. többségi részvénycsomagjához.

 

Aprópénzért vették meg az állami gazdaságot

A vételárat 201 millió forintban határozták meg, ami messze elmaradt a tényleges vagyonértéktől. Ugyanis egyrészt az állami gazdaság jegyzett tőkéje egymilliárd-hétszázhetvenkilencmillió forint volt, másrészt pedig a területalapú állami és uniós támogatásokból a vételárat megközelítő éves bevétel volt várható. Nem meglepő, hogy az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV Rt.) megállapította: az adásvétel során kár éri az államot.

Figyelemre méltó, hogy a Kemenesalja Kft. 2004 októberének végén, tehát a meghívásos tárgyalási eljárásról szóló döntés meghozatala előtt alig egy hónappal alakult. 

A privatizációra gründolt vásárló társaság tulajdonosai között Raskó mellett ott volt a szintén zöldbáróként ismert Raschka Zsolt, aki 2009-től ügyvezetője is volt a kft.-nek.

A cégjegyzék szerint Raschka és Raskó egy sor hazai gazdasági társaságban bír vagy bírt érdekeltséggel, köztük a SáGa Foods Zrt.-ben, a Royal Tokaji Borászati Zrt.-ben, a Ceres Sütőipari Zrt.-ben, a Csopak Holding Vagyonkezelő Zrt.-ben, a Banco Popolare Hungary Bank Zrt.-ben, a Lajoskomáromi Tejtermelő Kft.-ben, valamint a Kemenesmagasi Agrár Zrt.-ben. 

 

Az ominózus Bankár Rt.

Raskó a mezőgazdasági cégek magánosításánál ügyködő, a szocialisták és a szabad demokraták közös gazdasági holdudvarához tartozó Bankár Rt.-ben is felbukkant. A 2000-es évek első felében egy alkalommal maga dicsekedett el azzal a részvénytársaság nevében, hogy épp akkor vásárolták meg sikeresen a „horvát Bábolnát”. Egy másik sokatmondó tranzakció ugyanebből az időszakból, amikor a Horn-kormány privatizációs minisztere, Suchman Tamás megvásárolta a Bankártól a privatizált Hejőmenti Állami Gazdaságot. Ezt a folyamatot a Magyar Nemzet az új nagybirtokrendszer kiépítéseként jellemezte, s tény, hogy például Raskó György az akkoriban szerzett érdekeltségeit tovább bővítve mára az egyik legnagyobb agrároligarchává vált. 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.