A közhiedelemmel ellentétben a fővárosi hotelek sem feltétlenül telt házasak a nyári hónapokban. A minőségi turizmus fejlesztésére irányuló kormányzati célkitűzés helyes irány lehet, viszont ennek a stratégiáját fel kell építeni – véli a szállodaszövetség elnöke.
Ezzel növelhetik a forgalmat a szállodák
Úgy látja, továbbra is jelentős a nyomás az ágazaton a jövedelmezőség elérésével kapcsolatban. A piacon még mindig gyakori az úgynevezett pánikárazás, amikor az alacsony foglaltságot árcsökkentéssel próbálják ellensúlyozni, ám ez hosszú távon nem feltétlenül kifizetődő. Ugyanakkor érthető a gyakorlat, hiszen bár a szállásdíjakból kevesebb bevétel folyik be, a vendégek ilyenkor többet költhetnek a szállodák egyéb szolgáltatásaira.
Somlyai Zoltán ennek ellenére sokkal célravezetőbbnek tartja a szolgáltatások színvonalának emelését és bővítését, amely valódi versenyelőnyt jelenthet. Jó példák erre a tematikus rendezvények: a húsvéti vagy gyermekprogramok, bármelyik szezonban a wellness- és gasztronómiai események, például borvacsorák, amelyeket akár havi rendszerességgel is érdemes megszervezniük a hoteleknek célcsoportjuk megszólítása érdekében.
Kiemelte:
a belföldi turizmus egyik legfontosabb mozgatórugója továbbra is a Szép-kártya, amely jelentős támogatást nyújt az ágazatnak.
Ezen felül az adott szálloda stratégiája és egyedi kínálata az, ami valódi versenyelőnyt biztosíthat.
Érzi-e a belföldi turizmus az iráni háború hatását?
A szállodaszövetség elnöke úgy véli, a közel-keleti konfliktus turisztikai hatása elsősorban az izraeli vendégek számának visszaesésében érhető tetten, valamint azoknál az utasoknál, akik az érintett országokban szálltak volna át, hogy Magyarországra jöjjenek. Amennyiben elhúzódna a háború, kell egy kis idő, amíg új útvonalakra helyeződik át ez a vendégkör.
Ezen túlmenően nem valószínű, hogy a háború jelentős hatással lenne a magyar belföldi turizmusra. Azok, akik az Öböl menti országokba terveztek utazni, csak kis százalékban jelennek meg majd a magyar piacon.
Inkább más külföldi desztinációt választanak vagy elhalasztják az utazásukat – valószínűsíti a szakember.
Belföldön a fürdőhelyek, külföldön a nagy európai városok vonzzák a magyarokat húsvétkorMegélénkült az utazási kedv a tavaszi szünetben, foglalási adatok alapján a belföldi utazásoknál ismét a fürdőhelyek kerültek az élre, de egyre több magyar indul külföldre is. Húsvétkor a repülőjegy-foglalások száma 47,1 százalékkal nőtt az előző évhez képest, miközben a jegyek átlagára csökkent. Mutatjuk, melyik belföldi és külföldi városokat választották a magyarok húsvétkor és mennyiért kínálták a repülőjegyeket. |




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!