Az M1-es autópálya bővítését végző Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) hivatalos Facebook-oldalán szombaton megjelent bejegyzés szerint az új forgalmi rend kialakítására azért van szükség, mert a jelenlegi forgalmi rend alatt csúcsidőben akár hosszan elnyúló torlódások is kialakulnak a Sasfészek-tó pihenőhely és Biatorbágy térségében az autópályán és a környező utakon is. Ennek a forgalmi helyzetnek az enyhítésére megoldást jelenthet az M1-es biatorbágyi felhajtójának májusra tervezett elkészülése. Ehhez viszont a főváros felé vezető pályaoldal lezárására van szükség, hogy az érintett szakasz teljes szélességében és a korábbi tervekhez képest gyorsabban kivitelezhető legyen, a biatorbágyi felhajtóval együtt. Ezzel a megoldással a reggeli forgalmi csúcsok gördülékenyebb, gyorsabb lefolyása várható.

A munkálatok elvégzése érdekében:
- a 19-es és a 17-es kilométerek között lezárják az át nem terelt sávot,
- a Budapest felé haladó teljes forgalmat pedig a már átterelt sáv mellé irányítják.
- Így a Győr felé vezető pályaoldalon 2+2-es rendben lehet majd közlekedni, megtartva az irányonkénti 2-2 sávot. Vagyis itt halad majd két sáv az országhatár és a főváros felé is, a Budapest felé tartó pályaoldal pedig munkaterület lesz.
- Az átterelt sávból a 17-es kilométernél 2 sávon lehet majd visszatérni az M0-s autóút felé.
- Akik pedig Budaörs irányába szeretnének továbbhaladni, ők az átterelt belső sávot válasszák továbbhaladásukhoz, hasonlóan a jelenlegi forgalmi rendhez.
Felhívják a főváros felé haladók figyelmét, hogy vasárnaptól ne megszokásból közlekedjenek, figyeljék a táblákat, jelzéseket.
Az országhatár irányába közlekedőket az új forgalmi rend nem érinti.
A forgalmi rend átalakítása miatt a munkálatok idejére 2026. március 22-én (vasárnap) reggel 8 órától várhatóan kora délutánig lezárják a Budapest felé vezető átterelt sávot a 61-es és a 17-es km-ek között. A forgalom Budapest felé csak az át nem terelt sávon haladhat.
Rugalmas pályaszerkezettel épül az M1-es autópálya
A tervek szerint három teljes szélességű sávot alakítanak ki az M1-es autópálya bővítése során, valamint egy teljes értékű forgalmi sávként használható intelligens üzemi leállósáv épül mindkét oldalon, amelynek pályaszerkezeti rétegei alkalmasak arra, hogy azon főpályás közlekedés haladhasson, így igény szerint megnyitható – derül ki a Magyar Építők cikkéből.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!