A világpiacon brutálisan megugrott az olaj ára, és Európa-szerte elszálltak az üzemanyagárak, amely helyzetet Magyarországon az ukrán olajblokád nehezíti. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a közösségi oldalán arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormánynak a magyar családok, vállalkozások, gazdálkodók és fuvarozók érdekei az elsők, ezért azonnal cselekedtek annak érdekében, hogy kivédjék a negatív világpiaci hatásokat, és védett üzemanyagárat vezettek be.

Mit is jelent a védett üzemanyagár?
Emlékeztetett arra, hogy a kormány a közel-keleti háború kitörése után azonnal bevezette a védett üzemanyagárakat, ami azt jelenti, hogy:
- a benzin esetében literenkénti 595 forinton,
- a gázolaj esetében pedig literenkénti 615 forinton
rögzítették az árakat.
Ennyibe került az üzemanyag tegnap is, ennyi ma, és ennyi lesz holnap is – szögezte le. Hozzátette: „Megvédjük a magyar családokat, vállalkozásokat, gazdálkodókat és fuvarozókat!”
Amennyiben a kormány nem lépett volna időben, Magyarországon ma a piaci árak alapján:
- a benzinért már literenként 651 forintot, autópályán 701 forintot,
- a dízelért pedig már 698 forintot, autópályán 748 forintot
kellene fizetni.
Eközben Európában még drasztikusabb a helyzet: Franciaországban, Olaszországban hétszáz forint feletti, Németországban és Dániában nyolcszáz forint feletti, míg Hollandiában majdnem ezer forint a benzin literenkénti ára. A védett magyar üzemanyagárak tehát továbbra is jelentősen alacsonyabbak a nyugat-európai országokénál – szögezte le Nagy Márton.
A kormány nemcsak bevezette a védett árat, hanem a teljes ellátási láncot stabilizálta:
- rendelkezésre állnak a stratégiai készletek,
- uniós minimumra csökkentette az üzemanyagok jövedékiadó-tartalmát.
A szakminiszter szerint, a jelenlegi helyzetben gyors és határozott lépésekre van szükség, a Barátság kőolajvezetéket meg kell nyitni. Mint írta, a kormány nem engedi, hogy a háborúk, a nemzetközi nyomás vagy a politikai zsarolás árát a magyar családok, vállalkozások, gazdák vagy fuvarozók fizessék meg.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!