Aki nem meri elkérni a munkája valós árát, az nem szerény, hanem a saját szakmai értékét kérdőjelezi meg
A fizetés mindig kényes, tabu kérdés, ami persze a legfontosabb is egyben. A bérigény meghatározása az álláskeresés egyik legingoványosabb talaja, különösen ahol a bérszintek folyamatosan mozgásban vannak a fokozódó piaci verseny miatt. Ha túllőjük a célt, idő előtt kieshetünk, ha viszont túl szerények vagyunk, azt sugallhatjuk, hogy nem bízunk a saját képességeinkben.
Ne feledjük, az, ahogyan a bérről és az egyéb juttatásokról tárgyalunk, már önmagában fontos visszajelzés a másik félnek a szakmai érettségünkről. Térképezzük fel a helyi iparági átlagokat, számoljuk bele a cafeteria-keretet, a bónuszokat vagy a bejárási támogatást, és mindig egy rugalmas, reális tól-ig sávot adjunk meg, ami mozgásteret biztosít a későbbi tárgyalásokhoz.
Az állásinterjú nem egyoldalú vallatás vagy iskolai felelet, hanem két egyenrangú fél üzleti egyeztetése.
Sokan még mindig görcsös bizonyítási vággyal, alárendelt pozícióból ülünk be az interjúkra, mintha az iskolapadban kellene számot adnunk a tudásunkról. Váltsunk szemléletet! Ez a találkozó valójában egy kétoldalú partnerségen alapuló beszélgetés. A cég felméri, hogy alkalmasak vagyunk-e, de nekünk ugyanúgy górcső alá kell vennünk, hogy a felkínált debreceni munkakörnyezet, a csapat dinamikája és a belső kultúra hosszú távon megadja-e a számunkra megfelelő hátteret. Készüljünk fel tudatos, szakmai kérdésekkel a mindennapi munkafolyamatokra, a kollektívára vagy az előrelépési lehetőségekre vonatkozóan. Ez a fajta proaktivitás és magabiztosság azonnali elismerést vált ki a toborzókból, hiszen azt mutatja, hogy felelősségteljesen tervezzük a jövőnket.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!