Nem mindegy, hogy szellemi vagy fizikai munka
Hasonló kontraszt figyelhető meg a munkavégzés típusa szerinti bontásban: a szellemi munkát végzők 44 százaléka szerint megszűnhet a munkaköre, míg a fizikai munkát végzők körében csak 32 százalék ez az arány. Szektorális bontásban pedig az állami és közszolgáltatásokban dolgozók érzik magukat a leginkább biztonságban: csak 16 százalékuk érzi úgy, hogy munkakörét fenyegeti a mesterséges intelligencia.
A legtöbben fontos, de alkalmi segédeszközként tekintenek a mesterséges intelligenciára — legalábbis erre lehet következtetni a használati szokásokból. Az összes munkavállaló 42 szézaléka használja valamilyen szinten a munkahelyén, de csak 14 százalékuk teszi ezt napi szinten.
Nem meglepő módon az MI-használat sokkal elterjedtebb a fiatal korosztályban: a 16–29 évesek 65 százaléka használ valamilyen szinten mesterséges intelligenciát a munkájához, míg az 50 év felettiek körében csak 30 százalék körüli ez az arány.
A magas hozzáadott értékű szolgáltatószektorokban — például az informatikában, a tudományos tevékenységekben és a kommunikációs szektorban — a legelterjedtebb az MI-használat: az itt dolgozók 65 százaléka használja valamilyen szinten, ezen belül közel egyharmaduk napi rendszerességgel.
Ezzel szemben az alacsony hozzáadott értékű szolgáltatószektorokban — például a vendéglátásban és a logisztikában — sokkal kevésbé elterjedt az MI-használat, mindössze 30 százalék.
A többség szerint közepes az MI hatékonysága
A használati szokásokkal összhangban a magyar munkavállalók igen vegyesen értékelik, hogy valójában mekkora hatékonyságnövekedést jelent az AI a munkavégzésben. Csupán 17 százalék százalék gondolja úgy, hogy „jelentős” hatékonyságnövekedést okoz; a leggyakoribb vélemények inkább a „kis mértékben” és a „közepes mértékben” válaszok körül koncentrálódnak.
A kutatás arra is kitér, hogy mire használjuk a mesterséges intelligenciát a munkahelyeken. Az első számú használati cél továbbra is egyfajta „Google-pótló” funkció: a válaszadók fele információgyűjtésre használja. Ettől messze lemaradva következik a szöveges anyagok előállítása — 36 százalék —, a fordítás — 34 százalék —, a dokumentumok szerkesztése — 25 százalék —, valamint az e-mailek és egyéb kommunikáció — 24 százalék.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!