Csúcsra érhet a bolti forgalom a hét végén

Kiélezett a helyzet a kereskedelemben: a világjárvány elterjedése és a vészhelyzeti állapot hazai kihirdetése óta ismét megrohamozták a vásárlók a boltokat. Miközben a fővárosban kevesebben fordulnak meg a nyilvános helyeken, szerda este óta gyors ütemben fogynak az élelmiszerek és a fertőtlenítőszerek a nagyáruházakban, drogériákban, és egyes termékekből meglehetősen gyorsan apad a készlet.

2020. 03. 13. 9:48
null
A vásárlók nagy mennyiségben viszik az alapvető és tartós élelmiszereket Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Várhatóan még nagyobb tumultus és sorállás lesz a legtöbb kereskedelmi egységben a hét utolsó munkanapján és szombaton, amikor a március 15-i ünnep előtt bevásárolhat a lakosság – vasárnap zárva tartanak a boltok az országban. A vírus megjelenése utáni napokhoz képest ezúttal még nagyobb lendülettel fogynak a már korábban is keresett tartós alapélelmiszerek, mint a liszt, a cukor, az olaj, a tészta és a konzervek, de már a friss áruból, például a tőkehúsból, a felvágottakból és a tejtermékekből is több helyütt csütörtökre átmenetileg kiürültek a polcok. A termékek újratöltése napközben is folyamatos, a láncok kapacitása rendelkezésre áll, viszont a munkaerőhiányos területeken nem lehet olyan gyorsan kipakolni az árut a kiszolgálótérben, mint amilyen ütemben elfogy a napi kínálatból – emiatt nem egy helyen raklapokon sorakozik a még becsomagolt árutömeg vagy hiányzik egy-egy keresett termék.

Miközben megállás nélkül üzemelnek a pénztárak, a raktárazás, illetve a polcok, pultok feltöltése nagyüzemben zajlik, a látogatottság a karácsony előtt jellemző erős fogyasztást idézi a munkavállalók tapasztalatai szerint. – Zokszó nélkül végzik feladatukat a dolgozók, akik hősként viselik a vírushelyzetben megnövekedett terhelést. A járvány miatt nem pánikolnak, inkább elővigyázatosak, holott nagy tömegek fordulnak meg az üzletekben, ami akár kockázatos is lehet – mondta lapunknak a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke. Bubenkó Csaba arra kéri a vásárlókat, hogy a zsúfoltságban is legyenek türelmesek egymással és a pult mögött állókkal, akik rengeteget túlóráznak, ezért nagyon jól jön számukra, hogy most vasárnap pihenni tudnak. – Emellett nem kevés azoknak a diákoknak az aránya, akik az egyetemek bezárása miatt még a hét vége előtt hazautaznak, emiatt most nem vállalnak alkalmi munkát a kereskedelemben – jegyezte meg.

A vásárlók nagy mennyiségben viszik az alapvető és tartós élelmiszereket
Fotó: Mirkó István

Az iparági szereplők magabiztosan uralják a helyzetet. Kérdésünkre a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára elmondta: minden tagjuk arra törekszik, hogy a koronavírus kapcsán az egyes termékeknél megnövekedett vásárlói igényeket kielégítse. – Emellett tagjaink fokozottan figyelnek a dolgozóik, kiemelten a vásárlókkal közvetlen kapcsolatba kerülő kollégáik egészségének megőrzésére – fűzte hozzá Neubauer Katalin. Mint mondta, szövetségük úgynevezett prevenciós jó gyakorlatot fogalmazott meg a vírushelyzet kezelésére.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség lapunknak csütörtök este jelezte: folytatódott a veszélyhelyzet bejelentése után fölfutott vásárlási láz, tovább emelkedett a bolti forgalom. – Egyelőre a láncok és gyártók győzik áruval, de egyre nagyobb erőfeszítéseket igényel a kereslet kielégítése. Továbbra is két záloga van a folyamatos áruellátásnak, az egyik, hogy a vásárlók maradjanak megfontoltak és a gyártóknál ne legyen alapanyaghiány – mondta Vámos György főtitkár. Kiemelte, az előfordulhat, hogy egyes választékelemek cserélődnek, és a megszokott márkát éppen nem találják a vevők, mert azt csak néhány nap múlva tudják pótolni, de mindig vannak helyettesítő termékek valamennyi kategóriában. – Üdvözöljük, hogy a veszélyhelyzet ideje alatt a szaktárca feloldotta a kamionstopot. Így a raktárak és üzletek feltöltése továbbra is zavartalan lehet – jegyezte meg a főtitkár.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.