Kezdődhet a főváros új hídjainak tervezése

Több közbeszerzési pályázat is jelzi, hogy zajlik a Galvani és a Soroksári híd, valamint a kapcsolódó utak tervezésének előkészítése. Elkészültük után a hatástanulmányok szerint naponta ötvenötezer autóval tehermentesítik majd a belváros túlzsúfolt hídjait.

2019. 10. 01. 11:33
null
Az UNStudio és a Buro Happold Engineering alkotta konzorcium pályaműve
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár a leendő Galvani híd tervpályázata már lezárult, és ismertek a látványtervek is, az előkészítő folyamat akár két-három évet is igénybe vesz. Ennek a mérnöki munkának a részletei váltak ismertté a napokban, amikor a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő (NIF) Zrt. kiírta a tendert a híd független statikai számításainak elkészítésére és tervellenőrzési feladatainak ellátására. Az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent pályázat szerint a létesítmény a Galvani utca–Illatos út vonalában épül és a villamosvonallal együtt kétszer három forgalmi sáv szélességű lesz. A nyertesnek december 6-án kell elkezdenie a munkát és 2021. augusztus 26-ig kell befejeznie.

Ugyancsak a napokban módosított az állami beruházó a Galvani utca–Illatos út vonalában építendő útra vonatkozó megvalósíthatósági tanulmány és környezeti hatástanulmány készítéséről szóló pályázati kiíráson. A munka a korábban elfogadott 1,186 milliárd forint helyett 1,518 milliárd forintba kerül a műszaki tartalom módosulása miatt. A szerződést a NIF 2017 júniusában írta alá a Főmterv, az Unitef–83 és az Utiber tervezőirodákkal.

A feladat új út tervezése, amely 7,4 kilométer hosszú és kétszer két sávos lesz, hét csomóponttal, továbbá a kétszer három sávos két új közúti Duna híd (a Galvani híd, illetve a Soroksári híd) kiviteli terveinek elkészítése.

Az UNStudio és a Buro Happold Engineering alkotta konzorcium pályaműve

A Dél-Pestet, Észak-Csepelt és Dél-Budát összekötő átkelőfolyosó kialakítása jelentős előrelépést jelent a főváros közlekedésében. A híd az előzetes hatástanulmányok szerint naponta 55 ezer autóval tehermentesíti a belváros túlzsúfolt hídjait, illetve az Üllői út forgalmát is hatezer gépjárművel csökkentheti. (Jelenleg naponta hatszázezer ember használja a fővárosi hidakat.) A budai Galvani utca magasságában épülő új híd megteremtheti a hiányzó, gyors és közvetlen összeköttetést az eddig részben kiaknázatlan Csepel és a főváros szomszédos oldalai között. Emellett az új híd rendeltetése, hogy könnyítsen a túlzsúfolt Rákóczi híd és a Hungária körút forgalmán.

Egy közlekedési szakértő korábban azt mondta lapunknak, nincs jelentősége annak, hogy az új létesítmény a Rákóczi híd és az M0-s déli híd között hol épül, az a fontos, hogy az oda vezető utak megfelelő kapacitásúak legyenek. A Galvani út, az Andor út és az Egér út közvetlen kapcsolatot ad a hídnak az M1–M7 bevezetőjéhez, ami egy ettől délebbre eső híd esetén nem teljesülne. A hídon villamosvágányokat is átvezetnek, a tervek szerint az Etele térről, a jelenlegi 1-es villamos végállomásáról induló vonal az Andor, majd a Galvani úton éri el a hidakat, az Illatos és a Határ úton át az Üllői útig vezetik majd.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.