– A júliusi lakáspiaci adatok megerősítik azt a gyors visszazárást és a folyamatos emelkedést, amit már nemcsak az elhalasztott kereslet okozta szükségszerű adásvételek, hanem a változó igények és az ezek nyomán létrejövő pluszvásárlások is okoznak – mondta lapunknak Benedikt Károly, a Duna House (DH) elemzési vezetője. A forgalomról rendszeres becslést készítő közvetítőhálózat szerint júliusban 13 215 lakás cserélhetett gazdát, ami ez év júniusával összehasonlítva 18 százalékkal, tavaly júliushoz viszonyítva pedig négy százalékkal több adásvételt jelent. Eközben a cég keresletindexe is az elmúlt öt év legmagasabb értékét mutatja.
Benedikt Károly szerint a karanténban töltött időszak bezártsága, az ebből következően változó igények alapján sokan átgondolták, milyen otthonra is van szükségük, milyen ingatlanra vágynak.
– Az ebből adódó pluszadásvételek jelenthetik az ingatlanpiac egyik növekedési motorját, amelyek a koronavírus hatása nélkül nem, vagy várhatóan csak később jöttek volna létre – magyarázta.

Fotó: Bach Máté
Az elemzési vezető külön kitért a belvárosi ingatlanpiacra, amely eközben ismét lassult. A DH júliusi adásvételei alapján csaknem fél év kell egy-egy adásvétel sikeres zárásához, a vevők alkupozíciója pedig tovább javult. Jellemzően kedvesebben keresnek lakást az V., a VI. és a VII. kerületben, mint egy évvel ezelőtt.
A koronavírus-járvány márciusi megjelenése után az ingatlanpiacon is óriási visszaesés volt tapasztalható. A számok a korlátozások enyhítésével fokozatosan emelkedni kezdtek, és a nyári hónapokban már elérték a 2019-es szintet – mutatott rá Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa, aki szerint a leállás következtében mind a kereslet, mind a kínálat feltorlódott a piacon.
Gadanecz Zoltán kifejtette, most normális piaci viszonyok jellemzők, de sokat befolyásolhat a folytatáson az ország gazdasági helyzete és a járvány esetleges újabb hulláma.
A következő időszakban szinte biztosan stagnálni fognak az árak. Ha szembesülünk a második hullámmal, annak várhatóan kevésbé lesz olyan drasztikus hatása a feltorlódott kereslet és kínálat miatt
– jegyezte meg a szakember. A jelek szerint idén ráadásul elmarad a jellemzően július közepétől augusztus végéig tartó uborkaszezon is, mert sokan már szeptember előtt nyélbe szeretnék ütni a megállapodást. Gadanecz Zoltán szerint mivel kevesebben utaznak külföldre nyaralni, több idő marad az ügyintézésre a nyári hetekben is.