Megmenekülhetnek a vidéki boltok

A fővároson kívül több ezer olyan családi, illetve kis- és közepes vállalkozás működtet élelmiszerboltot a vidéki kereskedelemben, amelyek az évek óta megfigyelt piaci fogyatkozás folyamatában a kedvezőtlen járványhatások miatt most nehezen maradnak talpon, holott fontos szereplői a helyi alapellátási láncnak. Leginkább a kétezer fő alatti lélekszámú településeken jelenthet fennakadást a gyakran egyedüli közösségi találkozóhelyként is szolgáló kisboltok ellehetetlenülése, ezért folyamatosak az egyeztetések az ágazati szereplők és a kereskedelempolitika képviselői között a legsérülékenyebb vállalkozói kör megerősítésének érdekében – tudta meg a Magyar Nemzet. 

2020. 05. 21. 5:45
null
Nem csak az idősebbeknek kell az óvatosság, minden korosztálynak ki kell vennie a részét a védekezésből Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jelenleg nagyjából másfél millió embert érint az országban, hogy a járvánnyal jelentkező válság hatására egyre több gyengébb tőkeerejű, kisebb magyar kereskedelmi vállalkozás szorulhat ki a lakossági fogyasztási piacról. Az elmúlt években az áruházláncok számára a korlátozott vásárlóerő miatt nem vonzó, kétezer fős lélekszám alatti településeken néhol már bezárt az egyetlen élelmiszer- és vegyesbolt, emiatt távolabbra kell menniük a lakosoknak még az alapvető termékekért is.

Mostanra pedig újra a megszűnés határán egyensúlyoz több ezer családi vállalkozásban vagy kkv-ként működtetett vidéki „sarki fűszeres”, ahol jellemzően egy-három fővel, naponta a helyi igények szerint csupán néhány órán át árusítanak friss és tartós élelmiszert, zöldséget, gyümölcsöt, alapvető tisztálkodási és takarítási szereket, kisebb iparcikkeket.

Fontos szereplő a láncban

– Főként a kétezer főnél alacsonyabb lélekszámú településeken szűntek meg a boltok, illetve fenyegeti őket most ez a veszély. Az ország háromezer-kétszáz településéből kétezer-négyszáznak kétezernél kevesebb az állandó lakosa, ez esetben olyan falvakról is szó van, ahol csak néhány tucatnyian vagy néhány százan élnek. A vidéki élelmiszer-értékesítési láncban mégis fontos szerepet töltenek be ezek az egységek, amelyek franchise hálózatokban vagy teljesen önállóan üzemelnek, és körülbelül másfél millió ember napi élelmiszer-ellátásához járulnak hozzá például Baranya, Somogy, Zala, Vas, Szabolcs-Szatmár, Borsod, Heves, Nógrád, Győr-Moson-Sopron, illetve Veszprém megyékben – mondta megkeresésünkre az Áfeosz-Coop Szövetség elnöke, amelynek kétezer-négyszáz tagú rendszerében országszerte ezeregyszáz ilyen üzletet számolnak.

Az egyik megoldás az lehetne, ha egyéb szolgáltatások is beköltöznének a sarki fűszereshez
Fotó: Havran Zoltán

Zs. Szőke Zoltán kifejtette: jellemzően megbecsülik a szakképzett dolgozókat, akiket a boltokban évek óta az előírások szerint alkalmaznak, a legkisebb településeken működő kisebb üzletekben országosan nagyjából tízezren dolgoznak. Felidézte, hogy a 2016-os bérmegállapodást követő években minden szakképzett munkavállalót megőrizve a kereskedelmi vállalkozások is jelentősen emelték a béreket, ami a multiláncokat vidéken is kevésbé rázta meg, mint a kkv-kat. A legkisebb településeken a helyi forgalomból nem lehetett mindenütt kitermelni a nagyobb fizetéseket, ezért zártak be több helyen, a szakképzetteket pedig a hálózat nagyobb üzleteibe irányították át.

– A külföldi áruházláncoknak nem éri meg beruházni az ilyen kistelepüléseken jellemző csekély forgalom miatt. Könnyebb helyzetben vannak azok, akik mögött szervezett hátterű hálózat van, de mindenütt érezni a megváltozott körülményeket, amit a válság okozott. Még nincsenek bedőlések, de sokan éppen a határon vannak – jegyezte meg Zs. Szőke Zoltán. Kiemelte, hogy a kijárási korlátozások alatt bebizonyosodott: nemhogy a meglévő kisboltokat is erősíteni kell, hanem nagy szükség van a korábban bezárt helyi üzletekre is vidéken, hogy az ország minden szegletében biztosított legyen a lakosság alapellátása.

Hamarosan megoldás érkezhet

Az elnök jelezte, hogy már hónapok óta tárgyalnak, az utóbbi időkben pedig felgyorsultak az egyeztetések a pia­ci szereplők és a kereskedelempolitika képviselői között, a kormánnyal közösen keresik a megoldást a legkisebbek megmentésére. Javaslatként például felmerült már, hogy a Modern falvak programban az állammal közös teherviseléssel beruházások, fejlesztések tarthatnák fenn a vidéki ellátási láncot, bár a legkiszolgáltatottabb körben idén a napi működés támogatására is szükség lehet speciális mentőövre. – Jó megoldás lehet a jövőben, ha a helyi boltokba más alapszolgáltatások is beköltöznének, például kisebb postai állomás, bank- vagy csomagautomata telepítése erősítené az üzlet pozícióját. Több lehetőséget vizsgálunk, több megyében mintaprojekteket bonyolítunk, fokozottan zajlik a szakmai információcsere a hatékony megoldás érdekében, amellett, hogy az majd bele kell férjen az aktuális költségvetési irányokba, és természetesen nem ütközhet uniós irányelvekbe sem – jegyezte meg Zs. Szőke Zoltán.

Oda a családi kassza

Látja a problémát a nagy külföldi áruházláncokat képviselő Országos Kereskedelmi Szövetség is, noha tagjait kevésbé érinti a legkisebb települések értékesítési területe. – Korlátozott a vásárlóerő a kisebb falvakban, aminek egy része a tanulókorú vagy keresőképes lakosság mobilitása miatt a környékbeli vagy a távolabbi városok nagyobb kereskedelmi egységeiben jelentkezik, ez évek óta zajló piaci folyamat, ami a járványhelyzetben jellemző készletfelhalmozások idején erősödhetett – mondta a Magyar Nemzetnek Vámos György főtitkár. Megerősítette, hogy országosan látható: az átlagos helyzetű üzletekhez képest több szempontból nehezebb a kis lakosságú településeken a helyi boltok helyzete. Például jobban terheli a zsebüket a modernizálás, az eszközbeszerzés költsége, illetve a munkaerő is nagyobb terhet jelenthet, ha a vidéki boltos jellemzően önfoglalkoztatóként vagy a családtagjaival együtt üzemelteti az üzletet.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.