– A tavalyi felfokozott munkaütem után arra számítunk, hogy a készházas cégek rendezni tudják soraikat az idén. Kiegyensúlyozott, normális évre számítok – mondta lapunk érdeklődésére Kárpáti József, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnökségi tagja. A szervezet környezettudatos és szerelt technológiás szakmai tagozatának (Makész) vezetője a korábbi felfűtött hangulatra utalva egyenesen úgy fogalmazott, nem bánják, hogy kevesebb megrendelésük lesz az idén.

Húsvéti vásárlás: piac vagy bolt?
A húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó termékek esetében nincs árszinteltérés a piacok és a boltok között.