Válságállónak bizonyult a Szép-kártya

A kártya felhasználásának szabályai a járvány alatt többször módosultak azért, hogy be tudja tölteni piacösztönző funkcióját.

2021. 05. 18. 6:44
null
Fotó: Andras Eberling
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már látszódnak a turizmus sikeres válságkezelésének jelei itthon: a vállalkozások célzott, közvetlen támogatását a szállásadás, vendéglátás, szabadidős tevékenységek területén a Széchenyi-pihenőkártya (Szép-kártya) is biztosítja úgy, hogy a béren kívüli juttatások személyenként több százezres összegét a kártyatulajdonosok az aktuális fogyasztási igényeik szerint szabadon költik el ezen a területen.

A kártya felhasználásának szabályai a koronavírus-járványban

több alkalommal módosultak annak érdekében, hogy be tudja tölteni piacösztönző funkcióját

– mutatott rá az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány.

Friss elemzésükben felidézték: a belföldi turizmus motorjaként ismert kafetériaelemet tavaly tavasszal a kormány a gazdaságvédelmi akcióterv keretében tovább erősítette úgy, hogy a juttatás után fizetendő szociális hozzájárulási adót elengedte, egyúttal jelentősen megemelte a munkáltató által adható keretösszeget.

A pihenőkártya idén is a vidéki turizmus egyik jelentős bevételi forrása Fotó: Új Dunántúli Napló/Laufer László

A munkáltatók

a versenyszférában a korábbi 450 ezer forint helyett évi 800 ezer forintot adhattak pihenési célokra, míg a közszférában az eddigi 200 ezer forint helyett maximum 400 ezer forintot.

Az időben megtett adócsökkentő lépéssel a kártya összes közterhe 32,5 százalékról 15 százalékra csökkent. Az adómentességet többször meghosszabbította a kabinet, legutóbb ez év június 30-ig.

Emlékezetes, az előző hónapban újabb fontos döntés született, amely a szállodák, éttermek, élménypontok kényszerű üzemszünete alatt felhalmozódott, elköltetlen rekreációs összegek átmentését szolgálja.

Elrendelték, hogy

2021 végéig a kártyatulajdonosok mindegyik alszámláról költekezhetnek bármekkora összegben

az egyes alzsebek által lefedett szolgáltatásokért. 2019 óta egyébként nem szűnnek meg a feltöltött, lejárt éves összegek, hanem a fel nem használt egyenleg a banknál marad, amely ezután havonta díjat számol fel, ám ezt sem szedték be tavaly a járvány okozta krízishelyzetben – foglalta össze a gazdaságkutató.

A külföldiek érkezéséig Budapesten is segít a Szép-kártyás költekezés
Fotó: Havran Zoltán

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének adatai szerint a béren kívüli juttatások a GDP 1,5 százalékának megfelelő pénzt mozgatnak meg évente, a legdinamikusabban a Szép-kártya felhasználása bővült – köszönhetően a kedvező adózási környezetnek. Tavaly 1,8 millió pihenőkártya volt forgalomban, a költekezés húsz százalékkal nőtt 2019-hez képest, ami 35 ezer beváltóhelynek jelentett potenciális bevételt. A szövetség 2016-os adatai alapján a Szép-kártya

egy négyszemélyes családban eddig 150-160 ezer forintnyi irányított fogyasztást jelenthetett.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.