Díjazták a kiemelkedő kutatói teljesítményt
Heten vehették át Pálinkás Józseftől, az MTA elnökétől az Eötvös József-koszorút.
A nagyközönség interaktív módon ismerkedhet meg a hazai kutató központokban és intézetekben zajló munkával.
A két slágertéma a hajléktalanprobléma és a Római-parti védmű.
Az MTA elnöke szerint a felfedező és a célzott kutatásokat nem lehet egymástól elválasztani.
Mégsem úgy alakulnak ki a bolygók, mint hittük? Hihetetlen felfedezést tettek a kutatók, köztük magyarok.
Tavaly azonosították, a sértetlen termésbe is bele tud petézni. Hatalmas károkat okoz.
Magyar kutatócsoport csatlakozik a világ legnagyobb égboltfelmérési projektjéhez.
A Budapesti Nyomozó Ügyészség háborús bűntett és más bűncselekmény miatt nyújtotta be a vádiratot.
Forintra átszámolva mintegy 37 ezer milliárdról van szó, amit 2009-ben a rák elleni küzdelemre fordított az unió.
A munka és az imádság együttes megtagadását nevezte meg Európa meggyengülésének okaként a miniszterelnök.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.