Több mint félmillió embert érint valamilyen ritka betegség Magyarországon
A társadalombiztosítás évente mintegy 500 milliárd forintot fordít a ritka betegségekben szenvedők gyógyszerellátására – mondta Horváth Ildikó egészségügyi államtitkár.
A most véget érő ötéves uniós ciklus a miniszter szerint úgy jellemezhető: a migránsokat nem sikerült kint tartani, az Egyesült Királyságot pedig nem tudták bent tartani.
Palkovics intézkedései teljes tudománypolitikai fordulatot jelentenek. Hátat fordít annak a politikának, amely az elmúlt években az MTA-t korszerű XXI. századi nemzeti intézménnyé tette.
Sarah Harper szerint az alacsony termékenységi arányszám kifejezetten örvendetes, mivel minden meg nem született gyermek 58 tonnával csökkenti egy brit család éves üvegházgáz-kibocsátását.
Az MTA elnöke egyelőre nem tudta megmondani, hogy – amint arra a hírek utalnak – kutatóhálózatuk miként működhet majd egyfajta alapítványi formában.
A kormányzat szándéka egyáltalán nem az, hogy bármilyen bizonytalanságot fenntartson a kutatókban, hanem az, hogy egy jobban működő rendszert teremtsen – mondta a miniszter.
Az MTA elnöke is elismeri, hogy az Akadémia kutatóhálózata jelenleg nem rendelkezik érdekérvényesítő képességgel a jelentős tudományos és innovációs források megszerzésében.
Hogy mit szólna a mostani áldatlan vitákhoz az ifjú gróf? Talán csak annyit, hogy a nemzet tudósai értsenek szót a nemzet megválasztott vezetőivel.
A terveknek megfelelően halad a szőlő-bor kutatás-fejlesztési kiválósági központ létrehozása Egerben, a projekt keretében végzett kutatások első eredményei már kézzel foghatók – jelentette ki az Eszterházy Károly Egyetem Kutatási és Fejlesztési Központ fő
Náray-Szabó Gábor elmondta: az MTA és a kormány közti vita feloldása érdekében kezdeményezik egy alapítvány létrehozását.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.