Az öt nyelvre lefordított atlaszt több ezer példányban nyomtatták ki. A bevezetőkben rendre képileg lenyűgöző rajzokról és kiemelkedő műalkotásokról írnak, nem említve a véres múltat. Csak a kilencvenes években kezdtek egyetemi hallgatók és oktatók érdeklődni arról, hogy milyen körülmények között születtek a rajzok. A múlt feltárása után az atlasz kiadása 1994-ben megszűnt.
A könyv használata súlyos etikai és erkölcsi kérdéseket vet fel. Susan Mackinnon is kellemetlennek érzi ezt, ám a könyv használata kulcsfontosságú számára, mert enélkül nem tudná elvégezni a munkáját. A BBC-nek nyilatkozó Joseph Polak rabbi – holokauszt-túlélő, az egészségügyi jog professzora – úgy véli, hogy a könyv a gonosztól származik, de felhasználható a jó szolgálatában. Tavaly Michael Grodin orvostörténésszel és pszichiáterprofesszorral arra a következtetésre jutottak: a képek azzal a feltétellel használhatók, ha az atlasz történetét is ismertté teszik.
A Királyi Sebészek Társasága szerint az atlaszt az Egyesült Királyságban nem használják, kizárólag a könyvtárak őriznek néhány példányt. Az idegsebészek körében végzett felmérés ennek ellentmond: 59 százalékuk ismerte a Pernkopf-atlaszt, 13 százalékuk jelenleg is használja. Ahogy azt Mackinnon is teszi, aki szerint egyetlen más hasonló kötet sem ér fel ennek pontosságával és részletességével. Az anatómiát tanító Sabine Hildebrandt szerint az atlasz továbbra is az egyik legjobb, legrészletesebb vizuális forrás, de hozzáteszi: „Csak akkor használom a Pernkopf-képeket az anatómiai kurzusaimon, ha van időm beszélni a történetéről.”
– A Pernkopf-atlaszt természetesen ismerjük, mi azonban a Sobotta-atlaszt használjuk, amely valamennyi általunk használt nyelven (magyar, német, angol) hozzáférhető, és nagyon népszerű – tájékoztatott Szél Ágoston professzor, a Semmelweis Egyetem Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetének vezetője.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!