Elhatárolódásháború bontakozott ki egy német labdarúgó és – immár volt – csapata, a Chemnitzer FC között; ennek különös aktualitást adnak az e hét végi szász tartományi választások, valamint a múlt heti bírósági ítélet egy késeléses gyilkosság ügyében, amelynek elítéltje egy szíriai menedékkérő.
A legfrissebb felmérések szerint a négymilliós Szászországot kormányzó Kereszténydemokrata Unió 31 százalékkal áll az élen, a második helyen pedig (25 százalék) a bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak, amelyet szélsőjobboldali kapcsolatai miatt alkotmányvédelmi megfigyelés alá vontak.

Fotó: Reuters
Eddig sem volt titok, hogy a szélsőjobboldali egyesületek összekapcsolódnak egyes szurkolói csoportokkal a harmadik legnagyobb szász városban, az NDK-időkben Karl-Marx-Stadtnak nevezett Chemitzben. Most azonban a Bundesliga harmadik osztályában szereplő Chemnitzer FC vezetése egyenesen a labdarúgócsapat volt kapitányát vádolta meg ilyen kötődéssel.
A 32 éves Daniel Frahnt a napokban el is bocsátották „a klub érdekeit súlyosan sértő magatartása” miatt, miután a hó elején éppen sérült csatár szélsőjobboldali szurkolói csoportok között vegyült el a Chemnitz hallei vendégjátékán, sőt állítólag velük is utazott a szász-anhalti városba. Frahn már márciusban is magyarázkodásra kényszerült – „Nem vagyok náci” –, amikor támogatását fejezte ki annak a szurkolói csoportnak, amely – a német országos média megdöbbenésére – gyászszünettel, gótbetűs molinóval és petárdákkal búcsúzott egy neonáciként elkönyvelt társuktól, a HooNaRa (huligánok, nácik, rasszisták) elnevezésű csoportosulás alapítójától. Frahn bíróságon pereli a klubot elbocsátása miatt. Tegnapi nyilatkozatában leszögezte, a leghatározottabban elítéli a rasszizmust, az antiszemitizmust és a kirekesztés minden más formáját.
– Pályafutásom során számos emberrel dolgoztam együtt, és ebben a származás soha nem játszott szerepet, mindig csak a jellem – közölte a labdarúgó a Sportbuzzer német szakportállal.
Chemnitz éppen egy éve került a német közélet fókuszába: a városban ekkor zavargások törtek ki, miután egy szíriai, illetve egy iraki kurd menedékkérő egy férfit megölt, két további embert pedig megsebesített egy késeléses támadásban. Előbbit a múlt héten ítélték kilenc és fél év börtönre, társa nemzetközi körözés alatt áll. A zavargások megítélése koalíciós vitát is gerjesztett, és közvetve Hans-Georg Maassen, az alkotmányvédelmi hivatal azóta is ellentmondásos megítélésű vezetőjének elbocsátásához vezetett. Chemnitzben tölti börtönbüntetését Beate Zschäpe ismert neonáci terrorista is.