A három kutató „átformálta a kozmoszról alkotott elképzeléseinket” – összegeztek az indoklásban, amely szerint James Peebles elméleti felfedezései hozzájárultak a világegyetem ősrobbanás utáni fejlődésének megértéséhez, Michel Mayor és Didier Queloz pedig „felderítette kozmikus szomszédságainkat ismeretlen bolygókra vadászva”. Eredményeik „örökre megváltoztatták a világról alkotott képünket”.
A kitüntetettek 9 millió svéd koronával (276 millió forintos összeggel) gazdagodnak. Az összeg felét James Peebles kapja, a másik fele egyenlő arányban oszlik meg Michel Mayor és Didier Queloz között.
A díjátadó ünnepséget hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján rendezik.
Az 1935-ben a kanadai Winnipegben született James Peebles a Manitobai Egyetemen és az amerikai Princeton Egyetemen szerzett diplomát. Egész életében az amerikai egyetemen kutatott és oktatott, az intézménynek jelenleg is Albert Einstein professzor emeritusa. A világ egyik vezető elméleti kozmológusának tartják 1970 óta, az ősrobbanás kori nukleoszintézis, a sötét anyag, a kozmikus háttérsugárzás és a világegyetem struktúrái kialakulásának kutatásaihoz való elméleti hozzájárulásáért.
Michel Mayor a svájci Lausanne-ban született 1942-ben. A Genfi Egyetemen fizikából, a Lausanne-i Egyetemen csillagászatból szerzett diplomát, az intézmény csillagászati tanszékének professzor emeritusa. 2007-ben nyugdíjba vonult, de a Genfi Obszervatórium aktív kutatója maradt. Kutatott a Cambridge-i Egyetem Csillagászati Intézetében, a Chilében lévő Európai Déli Obszervatóriumban (ESO), és a Hawaii Csillagászati Intézetben. 2015-ben Kiotó-díjat kapott föld és bolygótudományok területén.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!