Shepherdson szerint ugyanis az iráni vezetésnek „jó eséllyel nincsenek öngyilkos hajlamai”, így kétséges, hogy megkockáztat-e olyan lépéseket, amelyek például Teherán elleni amerikai légicsapásokhoz vezethetnek.
A szakértő szerint ugyanakkor a háború kockázata is elég ahhoz, hogy kockázati felár érvényesüljön az olajárakban, a magasabb olajárak viszont az olajfelhasználó gazdaságokban pótlólagos adóhoz hasonló hatást fejtenek ki.
A globális napi olajfogyasztás jelenleg hozzávetőleg 100 millió hordó, és ez azt jelenti, hogy minden öt dollárnyi áremelkedés éves szintre vetítve 183 milliárd dollárnyi pótlólagos adóval terheli az olajfelhasználó gazdaságokat; ez a globális hazai össztermék (GDP) éves értéknek 0,1 százaléka – fejtegette Shepherdson.
Hozzátette: az Egyesült Államok egyszerre hatalmas olajtermelő és olajfelhasználó, napi termelése 13 millió, napi fogyasztása 21 millió hordó.
Ebből akár az is következhetne, hogy az olajárak emelkedésének nettó hatása lassítja az amerikai gazdaság növekedését, de a legutóbbi tapasztalatok ennek éppen az ellenkezőjére utalnak, mivel az olajipar beruházási aktivitása erőteljesen érzékeny az olajárak változására már rövid távon is.
Amikor az olajárak 2014 és 2016 között összeomlásszerű mértékben csökkentek, az amerikai olajiparban végrehajtott beruházások értékének visszaesése nagyobb gazdasági kárt okozott az olcsóbb üzemanyagok jelentette lakossági reálbér-növekmény növekedési felhajtóerejénél, és az amerikai gazdasági növekedés üteme markánsan lassult.
A 2018 első negyedével zárult három év olajár-emelkedése közepette ugyanakkor gyorsult az amerikai hazai össztermék növekedése a fogyasztói reálbérekre gyakorolt negatív hatás ellenére is – hangsúlyozta pénteki helyzetértékelésében a Pantheon Macroeconomics londoni főközgazdásza.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!