Védelemre szoruló értékek

Közös magyar–román érdeknek tartja a zsidó–keresztény gyökereinket tiszteletben tartó európai élet védelmét Teodor Baconschi volt román külügyminiszter. A bukaresti diplomáciát 2009 és 2012 között irányító politikus a Magyar Nemzetnek egyebek mellett azt is elmondta, hogy a fekete-tengeri gáztartalékoknak az egész régió­ra pozitív hatásuk lesz.

A volt román külügyminiszter szerint a múltnak nem szabad a kapcsolatokra teherként telepednie Fotó: MTI//EPA/Robert Ghement

– Románia az utóbbi években egy fontos geopolitikai tényezőként próbálta meghatározni magát a Fekete-tenger térségében. Ezzel a retorikával párhuzamosan immár évek óta késik a tenger mélyén lévő gáz kitermelésének elkezdése. Nincs ebben ellentmondás?

– Valóban sokat dolgoztunk a fekete-tengeri regionális együttműködés érdekében intézményes keretek között, de itt említeném meg a keleti partnerséget is, amely ma egy sajnálatos visszafejlődésben van. Romániának és a stratégiai szövetségünknek számító Egyesült Államoknak közös érdeke a NATO keleti szárnyának a biztonsága. Ezt a célt szolgálják a konstancai Mihail Kogălniceanu bázisra épülő logisztikai, infrastrukturális együttműködés, a közös hadgyakorlatok. Ami az energetikai tartalékokat illeti, abban bízunk, hogy azok mielőbb bekerülnek a gazdasági forgalomba, és pozitív hatásuk lesz Romániára, de az egész régióra is. A Krím törvénytelen elcsatolása és a donbaszi hibrid háború bonyolítja a térségbeli helyzetet, ebből adódik egyes befektetők óvatossága, fenntartása. A Transgaz földgázszállító vállalat tájékoztatása szerint a projektek azért folyamatban vannak. Ezeknek a gáztartalékoknak egy jó része erősíteni fogja a délkelet-európai országok energetikai függetlenségét, s talán Ukrajnáét is.

– Ha már a regionális együttműködést is érintettük: Magyarország és Románia miniszterelnökei és államfői között immár hosszú évek óta nem voltak hivatalos kétoldalú találkozók. Összességében hogyan ítéli meg Magyarországot a román diplomácia?

– Amikor együtt kiszabadultunk a kommunizmus fogságából, sikerült átvennünk a francia–német megbékélés modelljét, építettünk egy realista, ambiciózus jogi keretet. Magyarország jelenti a közvetlen szárazföldi folyosót, amely összeköti Romániát a Nyugattal. A két országnak elsőrangú gazdasági és kereskedelmi kapcsolatai vannak, de a NATO- és az EU-tagság által garantált közös demokratikus jövőképe is van. Ennek az építménynek megvannak a maga repedései: történelmi jellegű polémiák – tegyük hozzá gyorsan, ezek ma már egy jóval civilizáltabb formában jelentkeznek –, nacionalista fellángolások, kijelentések, amelyek olykor kilépnek egy jól működő együttműködés természetes kereteiből. Tény, a múlt az a múlt, ismerjük meg részletesen, tiszteljük, de anélkül, hogy az egy teher legyen a jelenre és a jövőre nézve. Úgy vélem, hogy a két ország értelmiségi elitjének aktívabban kellene szerepet vállalnia olyan ötletekben, kezdeményezésekben, amelyek segítenek az ellenséges előítéletek leépítésében, amennyiben azok még léteznek. Magyarország érdekelt egy jobb kapcsolatban Romániával, s ez kölcsönös. Természetesen ehhez őszinte új lendületre van szükség a politikai párbeszéd minden fontos szintjén. A 21. század épp elég feszült, zavaros, széthúzó díszlettel szolgál, végre legalább nekünk, regionális és bilaterális szinten kellene tanúbizonyságot tennünk bölcsességről, visszafogottságról és együttműködésről.

– Melyek a közös pontok vagy melyek lehetnek azok a témák az európai, illetve a nemzetközi politikában, amelyek mentén a magyar–román viszonyt javítani lehet?

– Úgy gondolom, mindkét országnak érdeke az európai projekt és az euroatlanti párbeszéd erősítése, Közép-Európa fejlesztése, a Nyugat-Balkán integrációjának és stabilitásának elősegítése. Érdekünk a zsidó–keresztény gyökereinket tiszteletben tartó európai élet védelme demokratikus és kulturális érvekkel egy emberi méltóságra és szabadságra épülő civilizációban. Remélem, hogy több más új térségbeli tagországgal együtt egy olyan gazdasági dinamizmus forrásai lehetünk, amely egész Európának kedvez. Ugyanakkor védjük meg közösen az Európai Unió alapító atyáinak értékeit, akik a kereszténydemokrácia jegyében álmodták meg az öreg kontinens háború utáni újjáépítését. Az összes létező frusztrációinkkal és olykor kisebbségi komplexusaink­kal együtt mindkét nemzet fejlődése eddigi legjobb szakaszában van. Nem lenne tehát észszerű kihagyni egy ilyen lehetőséget, amelynek ráadásul hiteles alternatívája sincsen.