A pedofília hagyománya a balliberális elit köreiben

Az 1968-as nyugat-európai kultúrmarxista lázadások a fennálló rendet nemcsak polgárjogi és vagyoni szempontból kívánták alapjaiban felforgatni, hanem a szexualitás terén is a totális anarchizmust vallották. A „szexuális felszabadulást” azonban nemcsak a felnőttek, hanem a kiskorúak számára is el akarták hozni: az egyenjogúsítás örvén végső soron a pedofília politikai filozófiáját alapozták meg, melynek hatása a mai napig érezhető, és amelyből mind a mai napig előszeretettel merítenek a pedofíliát relativizáló vagy éppen gyakorló jogvédők és pszichiáterek is.

Strasbourg, 2013. július 2. Az Európai Parlament által közreadott képen Daniel Cohn-Bendit, az Európai Zöldek francia-német frakcióvezetõje felszólal a Rui Tavares portugál zöldpárti európai parlamenti képviselõ által készített, a jogállamiság magyarországi helyzetérõl szóló jelentésrõl folytatott vitában az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban 2013. július 2-án. (MTI/EP/Mathieu Cugnot) Fotó: Mathieu Cugnot

Érdemes néhány példát felidézni arról, hogy a kultúrbal vezető alakjai hogyan élik meg saját pedofíliájukat. Daniel Cohn-Bendit, a 68-as diáklázadások ikonikus alakja, „Vörös Dany”-je, az Európai Parlament zöldpárti képviselője közismert pedofil élménybeszámolóiról. 1975-ös A nagy bazár című művében, felidézve egy óvodában felügyelő pedagógusként szerzett perverz élményeit, arról beszélt: „Többször is megesett, hogy néhány gyerek lehúzta a sliccemet, és elkezdtek simogatni. Ha kitartók voltak, én is visszasimogattam.” Később, amikor szembesítették a könyvében leírtakkal, úgy fogalmazott, azok egyáltalán nincsenek kapcsolatban a valósággal, hiszen ő egyáltalán nem pedofil, a könyve „csak annak a kornak a szülötte, amely tele volt tekintélyellenes, tiszta provokációval, ami a burzsoázia megbotránkoztatására jött létre”.

Hogy az egykori közhangulat hozzájárult Cohn-Bendit beteges érdeklődéséhez, afelől semmi kétség, az 1968-as lázadások minden normalitás tagadását tűzték ki célul, köztük a szexualitás területén is

A 68-as felforgató mozgalmak nehezen csillapodó marxista mámorában, 1977-ben fogalmazták meg francia értelmiségiek a törvényhozásnak azt a petíciót, amelyben követelik, hogy a szexuális aktusba való beleegyezési korhatárt az akkoriban amúgy is alacsonyan lévő tizenöt évnél is alacsonyabbra szállítsák le. Az aláírásgyűjtés felhívását három, kislányokat molesztáló férfi védelmében fogalmazták meg, hogy folyamatban lévő ügyükben kedvezőbb ítélet szülessen. A petíciót a kor vezető értelmiségének krémje írta alá, így mások mellett a feleséggyilkos Louis Althusser és a posztmodern olyan teoretikusai, mint Michel Foucault, Roland Barthes, Gilles Deleuze, Jacques Derrida vagy a marxista Jean-Paul Sartre és neje, a feminista Simone de Beauvoir is, aki nő létére nem megvédeni kívánta a gyermekeket, hanem inkább a molesztálókat akarta szabadon engedni.

Daniel Cohn-Bendit
Fotó: MTI/EP

Matzneff : egy gyerekkel lefeküdni szent élmény

A gyalázatos, 1977-es petíció hatvankilenc aláírója között volt az a Gabriel Matzneff is, akinek pedofil múltjával kapcsolatban ez év elején robbant a bomba: nemcsak a műveiben és fantáziájában, hanem a valóságban is rendszeresen molesztált gyerekeket. A ma is élő, 82 éves szexuális ragadozóról egyik korábbi áldozata rántotta le a leplet egy vallomásos könyvében: Vanessa Springora A beleegyezés című kötetében leírja, hogy gyerekkorában hogyan erőszakolta meg őt több alkalommal is az író, és milyen törést és maradandó lelki sérülést okozott mindez a számára.

Bár Matzneff a legtöbb írásában mindig is nyíltan vallott arról, hogyan erőszakoskodott kiskorúakkal, a francia elit eddig a füle botját sem mozgatta, és egy botránykönyv kellett ahhoz, hogy az író végre az igazságszolgáltatás előtt feleljen tetteiért. Az 1974-ben megjelent A 16 év alattiak című könyvében például úgy fogalmazott: egy gyerekkel lefeküdni szent élmény, keresztelési esemény, megszentelt kaland.

Úgy tűnik, hogy csak a sok elemében kisiklott #metoo mozgalom révén kerülhetett sor arra, hogy a francia kultúrbalos elit ma már ne csak csettintsen a perverz élménybeszámolókra, ne csak relativizálja a súlyos szexuális bűnöket, hanem fel is lépjen ellenük.

Kentler gyermekpiacot hozott létre

A szexuális forradalom hajnalán, a hatvanas évek Németországában a pedofília nem bűnnek és tabunak számított, hanem a progresszió egyik lehetséges leágazásának. Ennek a relativizáló álláspontnak az egyik hamis prófétája a pszichológiaprofesszor Helmut Kentler volt.

A hatvanas évek végén Kentler egy pedofilokra szakosodott gyermekpiacot hozott létre az állami szociális rendszer védelmével. Erről egy 1988-ban megjelent jelentésben részletesen be is számolt. A jelentésben az szerepelt, hogy 1969-től harminc éven át hajléktalan, a szociális háló legaljáról levadászott gyermekeket engedtek, utaltak ki pedoszexuális „gondozóknak”. Az ilyen „kapcsolatokat” a sztárpszichológus kölcsönösen kielégítőnek és kétoldalúan előnyösnek írta le, hiszen a gyermek kikerül a tökéletlen és rideg állami ellátórendszerből, és szeretetteljes otthont talál. Ez azt is jelentette, hogy a politikai, pénzügyi és tudományos elit köreiben is sorban álltak a megszerezhető gyerekekért. Kentler pedig kiszolgálta a beavatottakat. Ebben az évben, egy hónappal korábban a hildesheimi egyetem részletesen feltárta és tanúkat, valódi áldozatokat felsorakoztató tanulmányban mutatta be Kentler professzor pedofilhálózatának működését. A szövegből kiderül, hogy a berlini gyermekjóléti állami szervek és a kormányzó szenátus szemet hunyt, jóváhagyta a Kentler-kísérletek gyakorlatát. Az elkövetett bűnök mára azonban elévültek, a professzor pedig 2008-ban, nyolcvanéves korában elhunyt.

Ez lenne az „európai és humanitárius” hozzáállás?

Manapság Németországban intézményi szinten zajlik a pedofilok mint áldozatok kezelése, de azért idehaza is találni ilyen és ehhez hasonló, pedofíliát relativizáló hangokat a közvéleményben. A Magyar Narancs egy 2019-es cikkében arra is utalást tesz (illetve arra a feltételezésre jut), hogy a pedofília genetikai-neurológiai adottság. Tehát nem (büntetőjogi értelemben) felelősségre vonható döntés (és bűn), hanem kényszerítő hajlam eredménye. Magyarán: elkerülhetetlen és kivédhetetlen. Ezt a cikket erősítette és finomhangolta Révész Sándor ős-SZDSZ-es (ex-Népszabadság újságíró) a Hvg.hu-n megjelent publicisztikájában.

Révész az írásában egy bizonyos Péter fantázianevű pedofil történetét meséli el, fűzi tovább. Péter kiskorúakról készített pornográf képeket birtokolt, amiért felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Révész megítélése szerint Péter ugyan bűnt követett el , de korántsem akkorát, mintha ténylegesen molesztált is volna kiskorúakat. Hozzáteszi: a pedofília nem büntetendő cselekmény! Nem is szabad annak lennie! Sehol sem büntetik, mert nem is lehet. Mivel nem cselekmény. Hanem vágy. Gyerekekre irányuló szexuális vágy.

A pedofil Péter történetét és vágyait zavarba ejtően és felkavaróan mélyen ismerő, megértő Révész a következőket írja: a pedofiloknak azzal a reménytelenséggel kell élniük, hogy soha nem élhetik ki bűncselekmény elkövetése nélkül vágyaikat. Cikke végén úgy fogalmaz: mindenkinek ebbe a helyzetbe kellene belegondolnia, mert „ennél jobb, nehezebb empátiapróba” el sem képzelhető.

De a budapesti Corvinus Egyetem kutatóprofesszora, a kormányellenes diáktüntetések vezérszónoka, Deák Dániel sem rejtegeti véleményét. A napokban nagy nyilvánosságot kapó diplomata-pedofilbotrányt a legnagyobb közösségi oldalon kommentálva leírta, hogy a pedofilok együttérzést érdemelnek, és védeni kell őket a börtöntől, mert ott súlyos erőszaknak lennének kitéve. Több hangadó liberális értelmiségi ünnepelte „európai” és „humanista” hozzáállását.

A teljes tartalom IDE kattintva érhető el.