Marco Rubio külügyminiszter az X-fiókján azt írta, hogy a külügyminisztérium vízumkorlátozásokat vezetett be Miguel Díaz-Canellel szemben, akit „a rezsim nép elleni brutális fellépésében játszott szerepe miatt” szankcionálnak.

A külügyminisztérium közleménye szerint „az intézkedés vonatkozik továbbá például Álvaro López Miera védelmi miniszterre és Lázaro Alberto Álvarez Casas belügyminiszterre is, illetve az igazságszolgáltatás és börtönök több tisztviselőjére, akik részt vettek a tüntetők igazságtalan fogva tartásában és megkínzásában 2021 júliusában”.
Több száz kubait ítéltek börtönbüntetésre, mert részt vettek a négy évvel ezelőtti kormányellenes tüntetéseken, amelyek az 1959-es Castro-forradalom óta a legnagyobb voltak – írta az MTI.
Borítókép: Marco Rubio (Fotó: AFP)
Az ország modernizálja légerejét, de nem fordul el Oroszországtól – hangsúlyozta Somkuti Bálint biztonságpolitikai szakértő.
A cél a két nemzet közötti szoros kapcsolatok ápolása.
Berlinben tanácskozás zajlott.
Az uralkodót Daniel Walker rabbi fogadta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.