Döbbenetes hírek érkeznek Lengyelországból. Az abortusz korlátozása ellen tüntetők miséket zavarnak meg, templomból kilépő híveket és papokat sértegetnek, megrongálják a templomokat, és legújabban Poznańban megrongálták II. János Pál pápa szobrát is.
Lengyelország és a lengyel nemzet szíve közepe a kereszténység – egészen pontosan a katolicizmus.
Lengyelországot háromszor törölték le Európa térképéről, s a lengyeleket a hitük, a soha meg nem ingatható hitük mentette meg. Lengyelországban a gdański hajógyár munkásai a Szolidaritás sztrájkja és harca idején rendszeresen misére jártak, illetve papjaik jártak hozzájuk a gyárba, és ott celebrálták a misét. Nem véletlen, hogy a katonai puccs kommunista gyilkosai jelképesen éppen a lengyel nemzet szíve közepét, a katolikus egyházat, s annak képviseletében Jerzy Popiełuszko atyát ölték meg brutálisan.
És most jönnek ezek a tüntetők, a libsi médiában nagy örömmel üdvözlik őket, s nem győzik kihangsúlyozni, hogy ezek többnyire fiatalok, és megtámadják a lengyelek szíve közepét.
Istenem, mennyire törvényszerű, mennyire magától értetődő, mennyire szomorú és mennyire jelképes mindez! Milyen iszonytató látni, hogy a lengyelekhez is bekopogott a XXI. század!
II. János Pál első útja pápaként szülőföldjére vezetett. Krakkó mellett celebrált misét majd’ kétmillió lengyelnek, és azt mondta: „Ne féljetek!” (Majd jött Ali Ağca, a török „szürke farkas”, hogy megölje őt is, s ne felejtsük, hogy a ravaszt a KGB megbízásából valójában a bolgár titkosszolgálat húzta meg. A Szemlőhegyi úton sokat tudnának erről mesélni…)
„Ne féljetek!”
Ma sem mondhatunk mást drága lengyel barátainknak. Ne féljetek, és ne hátráljatok! Hiszen a XXI. század támadja éppen a nemzetetek szíve közepét, a XXI. század támadja most minden nemzet szíve közepét, ez a beteg, nyomorult, gyökértelen, végtelenül ostoba és végtelen ostobaságában végtelenül magabiztos és könyörtelen XXI. század.
Ennek a századnak nincsen semmi köze már ahhoz, ami valóban emberi.
Ez a század és ennek hívei mindent tagadnak, ami a normalitás, s ami fontos nekünk. Ennek a századnak beteg és nyomorult lelki hajótöröttjeitől már elvették a vallási identitást, a nemzeti identitást, éppen most veszik el tőlük a nemi identitást, s így lettek ők zombik. Akinek nincsen semmi identitása, annak nem marad más, mint a gendersemlegesség, a férfinak öltözött nők és nőnek öltözött férfiak, az „itt és most” pitiánersége, az „én, ebben a pillanatban” szánalmassága, a végtelen jelenidejűség, a szabadság paródiája, az egyre betegebb, egyre undorítóbb vágyak azonnali kielégítése, a perverziók piedesztálra emelése. Ezek a szerencsétlen nyomorultak az abnormalitás aranytotemét ugrálják körül, és engesztelhetetlenül gyűlölnek mindent, ami nemes, ami hagyomány, ami örökség, ami megkérdőjelezhetetlen érték, ami nemzet, ami vallás, ami család, ami férfi és ami nő.
De ti ne csüggedjetek, barátaim! És ne féljetek! Nektek igazán nincsen mitől. Bejártam hazátokat, s tudom, ha egyszer el kellene hagynom az én hazámat, hozzátok bujdosnék én, szomorúan, mint megannyi magyar előttem.
