Vége a majd harminc éve tartó tűzszünetnek! – jelentette be a hétvégén a Nyugat-Szahara függetlenségéért harcoló Polisario Front. A „hadüzenet” előzménye, hogy a marokkói hadsereg hadműveletet indított, miután a szakadár csoport október közepe óta blokád alá vonta a guerguerati határátkelőt, amely Marokkó legjelentősebb szárazföldi kereskedelmi útvonala Mauritánia és Afrika felé. Guergueratnál azóta ismét szabad a forgalom, de állítólag szórványos tűzpárbajba keveredtek a felek, a feszültség nem csökkent, Algéria is mozgósította haderejét. Az ENSZ békefenntartó missziójában (MINURSO) pedig jelenleg öt magyar katona is ott van a frontvonalban.
– Az események sűrűjében vannak, hiszen a tűzszüneti megállapodást ők ellenőrzik. Fegyver nélkül látják el a szolgálatukat a szemben álló felek közötti ütközőzónában, és folyamatosan a műveleti területen tartózkodnak. A jelenlegi feszült helyzetben pedig bármi megtörténhet
– válaszolta lapunknak Besenyő János arra a kérdésre, hogy veszélyben vannak-e a Nyugat-Szaharában szolgáló magyar honvédek. Az Óbudai Egyetem Biztonságtudományi Doktori Iskolájának docense rámutatott, hogy a régió már korántsem a béke szigete, ráadásul a környező országokban is sokat romlott a biztonsági helyzet az elmúlt években.
Fotó: Martine Perret / UN Photo
– Magyarországnak több mint százéves kapcsolata van a nyugat-szaharai régióval, hiszen a spanyolok 1898-ban felajánlották a területet az Osztrák–Magyar Monarchiának, majd később magyar önkéntesek a spanyol idegenlégió soraiban is harcoltak a területen a spanyolok 1975-ös kivonulásáig. Az utolsó magyar 1987-ben szerelt le a spanyol idegenlégióból. Az ENSZ felkérésére 1994-től rendőröket, majd 2000-től folyamatosan katonákat küldtünk az ENSZ nyugat-szaharai békeműveletébe. Kiemelném Száraz György vezérőrnagy tevékenységét, aki egyedülálló módon három éven át volt a misszió parancsnoka. Munkájáról a szemben álló felek is szuperlatívuszokban beszéltek. Élhetővé tette a katonai megfigyelők táborait, modernizálta a híradórendszert. Egy átlagos héten legalább öt napot terepen töltött a megfigyelők között, ami általában nem jellemző az ilyen magas beosztást betöltőknél – idézte fel a magyarok katonai szerepét Nyugat-Szaharában a szakember, aki maga is szolgált a MINURSO-ban.
A kutató figyelmeztetett rá, hogy többről van szó egyszerű villongásnál, nagy az esélye a helyzet eszkalálódásának.
– A szaharáviak katonailag ezt a harcot nehezen tudnák megnyerni, hiszen 200-250 ezer marokkói katona áll szemben 10-20 ezer gerillával. Ha háborúra kerül sor, a marokkóiak gyorsan el tudnák foglalni a szaharáviak által felügyelt területeket. Ha viszont a szaharáviak gerillaharcokba kezdenek Nyugat-Szaharában, az hozhat kellemetlen meglepetéseket a marokkóiaknak – latolgatta az esélyeket. Besenyő János szerint azonban az igazi veszélyt az jelenti, ha Marokkó és Algéria között fegyveres konfliktus robban ki, ami nem lenne példa nélküli, hiszen a két ország 1963 végén egy rövid ideig tartó határháborúban (az úgynevezett homokháborúban) már összemérte az erejét. – A másik kérdés, ha a szaharávi gerillák esetleg visszavonulnak az Algéria területén található menekülttáborokba, követik-e oda őket a marokkói katonák? Ha igen, akkor borítékolható egy fegyveres konfliktus, hiszen Algéria nem tűrné el, hogy idegen katonák hatoljanak be a területére – fűzi hozzá.
