– Most kezdődik az Egyesült Államokban a Konzervatív Politikai Akció Konferencia (CPAC), az amerikai konzervatívok vezető eseménye, amelyen felszólal Donald Trump volt elnök is. Mit vár a rendezvénytől? Túléli a trumpizmus Trump elnökségét?
– Az Amerikai Konzervatív Unió (ACU) által 1974 óta megrendezett gigarendezvény az amerikai konzervatívok seregszemléje, egy politikai előadásokkal vegyes show-műsor, de a jó értelemben véve. A CPAC egybeforrt a republikánus ikon, Ronald Reagan nevével, és nemcsak erődemonstráció, hanem szellemi, kulturális töltekező forrás is a tengerentúli jobboldalnak. Szerintem ez idén is így lesz: a „trumpizmus”, ha azon a politikai korrektséget felmondó, a nemzeti értékeket, a szólásszabadságot, a határok védelmét, a családot előtérbe helyező hitvallást értjük, sokkal szélesebb politikai mozgalom, mintsem hogy egy elnöki ciklus után leáldozzon a csillaga. A politikai tisztségek váltakozásától az erős gondolati áramlatok életciklusa általában elválik, sőt 1964-ben a „korabeli Trump”, Barry Goldwater republikánus elnökjelölt történelmi vereséget szenvedett a választásokon. Karizmájával és karakánságával ugyanakkor olyan löketet adott az ottani jobboldalnak, hogy sokan az ő hatásának tudják be a későbbi nagy republikánus „forradalmat” Richard Nixonnal vagy Reagannel. Most sok minden Trump ellen hatott – a járvány, a terrorisztikus BLM (Black Lives Matter, A fekete életek számítanak) mozgalom és persze a komplett fősodratú média –, de ne feledjük el, hogy Trumpra még így is annyian szavaztak, mint republikánus elnökjelöltre még soha. És bár az amerikai baloldal sem igazán demokrata, és mindenkit suttyónak tart, akik nem rájuk szavaztak, minden boszorkányüldözés ellenére egy 74 millió embert maga mögött tudó mozgalmat nem lehet rasszista prolinak bélyegezve kirekeszteni a politikából. Az ezen sokaság ellehetetlenítése elleni fellépés is az idei CPAC fő témája, utalva a liberális cancel culture-ra, az „eltörléskultúrára”: America uncanceled, azaz eltörletlen.
– Ön tavaly is részt vett az eseményen a magyar konzervatívok képviseletében. A járványhelyzet miatt azonban korlátozások vannak érvényben, hogyan tud az idei fórumba bekapcsolódni? Hogyan teszi le Magyarország az idén a névjegyét Orlandóban?
– Tényleg megtiszteltetés volt, hogy tavaly az európai kontinensről egyedüliként szólalhattam fel a rendezvény főszínpadán, pár órával Trump záróbeszéde előtt. Hatalmas élmény volt, és ami a legbeszédesebb: az alapvetően az amerikai belpolitika iránt érdeklődő többezres közönség hangos ovációban tört ki, amikor megemlítettem a magyar miniszterelnök nevét. Idén a korlátozások miatt érthető módon nem lesznek külföldi előadók, videóüzenetben fogom köszönteni a résztvevőket, biztosítva őket arról, hogy Trump-vereség ide vagy oda, számíthatnak az amerikaihoz mérten persze kicsi, de ugyanúgy elkötelezett és harcos magyar konzervatív közösségre. Együtt erő vagyunk ugyanis, szerteszét gyöngeség.
– Egy éve azt nyilatkozta, összeérhet az amerikai republikánus reneszánsz és az európai konzervatív ébredés. Hogyan látja ennek esélyét most, hogy az amerikai Demokrata Párt, liberális baloldal átvette az irányítást a Fehér Házban és a washingtoni kongresszusban is?
– Ahogy említettem, én azért az amerikai jobboldalt nem féltem, sőt. A nemzetek közötti együttműködést előtérbe helyező európai jobboldalnak pedig kulturális, társadalompolitikai téren számtalan összeérési pontja van a tengerentúli konzervatívokkal: amit mi az Isten, haza, család jelmondattal fejezünk ki, az ott az In God We Trust (Istenben bízunk) vagy az America first (Amerika az első). Ezért kell összeszerveződnünk, támogatnunk egymást, ezért épít kapcsolatot az Alapjogokért Központ is nemcsak az ACU-val, hanem a lengyel konzervatív Ordo Iurisszal és más európai konzervatív intézetekkel egy nagy, közös európai ernyőszervezet kialakítása céljából. Ne féljünk tanulni az e téren professzionálisan mozgó nyílt társadalom hálózatától, sőt bosszantsuk fel őket, hogy mi is képesek vagyunk „szervezkedni”!
– Magyarországnak készülnie kell arra, hogy a Biden-adminisztráció felállásával megváltozik az amerikai diplomácia hazánkkal kapcsolatos politikája. Miben látja a főbb ideológiai konfliktuspontokat?
– Ha politikus lennék, akkor nyilván a diplomácia madárnyelvén igyekezném kidomborítani a Magyarországot a mindenkori amerikai adminisztrációval összekötő transzatlanti szövetséget – ami persze így is van, de félő, hogy az egyébként valóban jó gazdasági, kereskedelmi és katonai kapcsolatokat Bidenék neo-marxista vulgárliberalizmusa felül fogja írni. Sajnos a „mélyállamnak”,a deep state-nek nevezett alsó- és középszintű szövetségi közigazgatás ideologikusságát Trumpéknak sem sikerült teljesen megszelídíteniük, de a felső vezetés, például a külügyben Mike Pompeo miniszter nem engedte kitörni a szelepet. Most ez nyilván változni fog, az új külügyminiszter, Antony Blinken erős embere a nyílt társadalom hálózatának. Ő és Biden személyesen persze nem sokat fognak törődni Magyarországgal, de szabadjára fogják engedni az adminisztráció szellemi verőlegényeit, akik majd az orruk alá teszik az Orbán-kormányt elítélő nyilatkozatokat. Ha ez a politikai kommunikáció szintjén rekedne meg, az a normális ügymenet részét képezné. Azonban látható, hogy globálisan olyan erős világnézeti konfliktusok vannak jelen akár a migráció, akár az állami szuverenitás, akár a család és a genderideológia kapcsán az egyes politikai oldalak között, ami előrevetíti a komolyabb, mélyebb politikai harcokat. Magyarország, a magyar jobboldal egyébként is a konzervatív ellenforradalom motorja, a globalista és szuverenista erők küzdelmének epicentruma, így a támadások középpontjában áll. Ha a jelenlegi kormányt meg tudnák buktatni, legitimitását alá tudnák ásni, társadalmi instabilitást tudnának kialakítani, akkor az a progresszív folyosófantomok számára sokkal nagyobb értékkel bírna, mint ami önmagában az ország méretéből, formális politikai súlyából következne. Magyarország nemcsak a mi számunkra, de a nyílt társadalom nemzetközi zsoldosai és hazai vazallusaik számára is szimbolikus jelentőségű, persze más-más előjellel. Fontos csatatér ez tehát nekik, kiemelten fogják kezelni a jövő évi választásokat is, ezért erős a gyanúm, hogy a következő egy évet komoly nyomásgyakorlás terheli meg. Egyféle hibrid választási kampány lesz ez, ahol külső erők formális, jogi és politikai, valamint kommunikációs, információs és szolgálati eszközökkel is befolyással akarnak majd lenni az eseményekre. És talán nem kell mondanom, hogy a Biden-adminisztráció melyik hazai erőt látná szívesebben kormányon.
Fotó: MTI
– A járványhelyzet miatt nem rendezték meg tavaly, Budapesten az első európai CPAC-t. De nem mindig lesz világjárvány. Milyen terveik vannak ezzel kapcsolatban a jövőre nézve?
– Utólag, Trump veresége után is úgy gondolom, hogy fantasztikus dolog lett volna még az elnökválasztási kampány során Magyarországra hozni az amerikai republikánus elitet. Erről nem politikai, hanem érthető közegészségügyi okokból kellett lemondanunk, de a terv maradt, és amint látjuk a kiutat a járványhelyzetből – reméljük, az oltásellenes baloldal nem ér célt, és mielőbb visszatérhet az élet a normális kerékvágásba –, amerikai barátainkkal közösen Magyarországra szeretnénk hozni a rendezvényt. Talán Trump naptárában is könnyebben találni majd szabad időpontot így.
ACU: Együttműködünk az Alapjogokért Központtal
– Konzervatív felfogásunkból fakad a meggyőződésünk, hogy mindenkit megilletnek bizonyos elidegeníthetetlen jogok. Ezek közé tartozik az élethez való jog, annak kezdetétől a természetes végéig; valamint az, hogy az állam ne szólhasson bele túlzott mértékben a szabadon meghozott személyes és gazdasági döntéseinkbe. Amennyiben megfelelően gyakoroljuk őket, ezek a jogok biztosítják a legnagyobb esélyt arra, hogy a Teremtő szándéka szerint kibontakozzunk és teljes életet éljünk – írja lapunkhoz eljuttatott közleményében Dan Schneider, az Amerikai Konzervatív Unió (ACU) ügyvezető igazgatója. Mint fogalmaz, „bár a szabadság természetes jogunk, tudjuk, hogy az egyik legritkább jelenség az emberi történelemben. Az évszázadok során számtalanszor történt meg, hogy zsarnokok és diktátorok, királyok és a nagy hatalommal bíró elit körök elnyomták és lábbal tiporták az egyéni szabadságot. Éppen ezért jogunk és feladatunk, hogy harcoljunk azért, hogy megőrizzük azt, ami minket megillet. Ezekkel a jogokkal együtt jár az a kötelességünk, hogy segítsünk felépíteni és megóvni egy békés társadalmat. Természetesen a jogok és kötelességek között mindig feszül némi ellentét. Az ilyen ellentétek enyhítése megköveteli az egyének és szervezetek együttműködését a köz javára” – hangsúlyozza Schneider, hozzátéve: „éppen ezért oly fontos az együttműködésünk Szánthó Miklóssal és az Alapjogokért Központtal. Együtt kell fáradoznunk azon, hogy kiterjesszük és fejlesszük a konzervatívok együttműködését világszerte, annak érdekében, hogy nagyobb eséllyel tudjunk kiállni azokért az értékekért, amelyekben hiszünk, és képesek legyünk megvilágítani a felnövekvő generációk számára azt, hogy miért éppen a konzervativizmus az, amely a legjobb alapot szolgáltatja arra, hogy tiszteletben tartsuk mindenki méltóságát és emberségét. Kötelességünk, hogy harcoljunk a szabadságért, és olyan példát mutassunk az eljövendő nemzedékeknek, amely lehetővé teszi számukra, hogy életben tartsák a szabadság lángját és megóvják mindazt, ami a szívünknek a legkedvesebb.”
– Az Amerikai Konzervatív Unió (ACU) által 1974 óta megrendezett gigarendezvény az amerikai konzervatívok seregszemléje, egy politikai előadásokkal vegyes show-műsor, de a jó értelemben véve. A CPAC egybeforrt a republikánus ikon, Ronald Reagan nevével, és nemcsak erődemonstráció, hanem szellemi, kulturális töltekező forrás is a tengerentúli jobboldalnak. Szerintem ez idén is így lesz: a „trumpizmus”, ha azon a politikai korrektséget felmondó, a nemzeti értékeket, a szólásszabadságot, a határok védelmét, a családot előtérbe helyező hitvallást értjük, sokkal szélesebb politikai mozgalom, mintsem hogy egy elnöki ciklus után leáldozzon a csillaga. A politikai tisztségek váltakozásától az erős gondolati áramlatok életciklusa általában elválik, sőt 1964-ben a „korabeli Trump”, Barry Goldwater republikánus elnökjelölt történelmi vereséget szenvedett a választásokon. Karizmájával és karakánságával ugyanakkor olyan löketet adott az ottani jobboldalnak, hogy sokan az ő hatásának tudják be a későbbi nagy republikánus „forradalmat” Richard Nixonnal vagy Reagannel. Most sok minden Trump ellen hatott – a járvány, a terrorisztikus BLM (Black Lives Matter, A fekete életek számítanak) mozgalom és persze a komplett fősodratú média –, de ne feledjük el, hogy Trumpra még így is annyian szavaztak, mint republikánus elnökjelöltre még soha. És bár az amerikai baloldal sem igazán demokrata, és mindenkit suttyónak tart, akik nem rájuk szavaztak, minden boszorkányüldözés ellenére egy 74 millió embert maga mögött tudó mozgalmat nem lehet rasszista prolinak bélyegezve kirekeszteni a politikából. Az ezen sokaság ellehetetlenítése elleni fellépés is az idei CPAC fő témája, utalva a liberális cancel culture-ra, az „eltörléskultúrára”: America uncanceled, azaz eltörletlen.
– Ön tavaly is részt vett az eseményen a magyar konzervatívok képviseletében. A járványhelyzet miatt azonban korlátozások vannak érvényben, hogyan tud az idei fórumba bekapcsolódni? Hogyan teszi le Magyarország az idén a névjegyét Orlandóban?
– Tényleg megtiszteltetés volt, hogy tavaly az európai kontinensről egyedüliként szólalhattam fel a rendezvény főszínpadán, pár órával Trump záróbeszéde előtt. Hatalmas élmény volt, és ami a legbeszédesebb: az alapvetően az amerikai belpolitika iránt érdeklődő többezres közönség hangos ovációban tört ki, amikor megemlítettem a magyar miniszterelnök nevét. Idén a korlátozások miatt érthető módon nem lesznek külföldi előadók, videóüzenetben fogom köszönteni a résztvevőket, biztosítva őket arról, hogy Trump-vereség ide vagy oda, számíthatnak az amerikaihoz mérten persze kicsi, de ugyanúgy elkötelezett és harcos magyar konzervatív közösségre. Együtt erő vagyunk ugyanis, szerteszét gyöngeség.
– Egy éve azt nyilatkozta, összeérhet az amerikai republikánus reneszánsz és az európai konzervatív ébredés. Hogyan látja ennek esélyét most, hogy az amerikai Demokrata Párt, liberális baloldal átvette az irányítást a Fehér Házban és a washingtoni kongresszusban is?
– Ahogy említettem, én azért az amerikai jobboldalt nem féltem, sőt. A nemzetek közötti együttműködést előtérbe helyező európai jobboldalnak pedig kulturális, társadalompolitikai téren számtalan összeérési pontja van a tengerentúli konzervatívokkal: amit mi az Isten, haza, család jelmondattal fejezünk ki, az ott az In God We Trust (Istenben bízunk) vagy az America first (Amerika az első). Ezért kell összeszerveződnünk, támogatnunk egymást, ezért épít kapcsolatot az Alapjogokért Központ is nemcsak az ACU-val, hanem a lengyel konzervatív Ordo Iurisszal és más európai konzervatív intézetekkel egy nagy, közös európai ernyőszervezet kialakítása céljából. Ne féljünk tanulni az e téren professzionálisan mozgó nyílt társadalom hálózatától, sőt bosszantsuk fel őket, hogy mi is képesek vagyunk „szervezkedni”!
– Magyarországnak készülnie kell arra, hogy a Biden-adminisztráció felállásával megváltozik az amerikai diplomácia hazánkkal kapcsolatos politikája. Miben látja a főbb ideológiai konfliktuspontokat?
– Ha politikus lennék, akkor nyilván a diplomácia madárnyelvén igyekezném kidomborítani a Magyarországot a mindenkori amerikai adminisztrációval összekötő transzatlanti szövetséget – ami persze így is van, de félő, hogy az egyébként valóban jó gazdasági, kereskedelmi és katonai kapcsolatokat Bidenék neo-marxista vulgárliberalizmusa felül fogja írni. Sajnos a „mélyállamnak”,a deep state-nek nevezett alsó- és középszintű szövetségi közigazgatás ideologikusságát Trumpéknak sem sikerült teljesen megszelídíteniük, de a felső vezetés, például a külügyben Mike Pompeo miniszter nem engedte kitörni a szelepet. Most ez nyilván változni fog, az új külügyminiszter, Antony Blinken erős embere a nyílt társadalom hálózatának. Ő és Biden személyesen persze nem sokat fognak törődni Magyarországgal, de szabadjára fogják engedni az adminisztráció szellemi verőlegényeit, akik majd az orruk alá teszik az Orbán-kormányt elítélő nyilatkozatokat. Ha ez a politikai kommunikáció szintjén rekedne meg, az a normális ügymenet részét képezné. Azonban látható, hogy globálisan olyan erős világnézeti konfliktusok vannak jelen akár a migráció, akár az állami szuverenitás, akár a család és a genderideológia kapcsán az egyes politikai oldalak között, ami előrevetíti a komolyabb, mélyebb politikai harcokat. Magyarország, a magyar jobboldal egyébként is a konzervatív ellenforradalom motorja, a globalista és szuverenista erők küzdelmének epicentruma, így a támadások középpontjában áll. Ha a jelenlegi kormányt meg tudnák buktatni, legitimitását alá tudnák ásni, társadalmi instabilitást tudnának kialakítani, akkor az a progresszív folyosófantomok számára sokkal nagyobb értékkel bírna, mint ami önmagában az ország méretéből, formális politikai súlyából következne. Magyarország nemcsak a mi számunkra, de a nyílt társadalom nemzetközi zsoldosai és hazai vazallusaik számára is szimbolikus jelentőségű, persze más-más előjellel. Fontos csatatér ez tehát nekik, kiemelten fogják kezelni a jövő évi választásokat is, ezért erős a gyanúm, hogy a következő egy évet komoly nyomásgyakorlás terheli meg. Egyféle hibrid választási kampány lesz ez, ahol külső erők formális, jogi és politikai, valamint kommunikációs, információs és szolgálati eszközökkel is befolyással akarnak majd lenni az eseményekre. És talán nem kell mondanom, hogy a Biden-adminisztráció melyik hazai erőt látná szívesebben kormányon.
Fotó: MTI
– A járványhelyzet miatt nem rendezték meg tavaly, Budapesten az első európai CPAC-t. De nem mindig lesz világjárvány. Milyen terveik vannak ezzel kapcsolatban a jövőre nézve?
– Utólag, Trump veresége után is úgy gondolom, hogy fantasztikus dolog lett volna még az elnökválasztási kampány során Magyarországra hozni az amerikai republikánus elitet. Erről nem politikai, hanem érthető közegészségügyi okokból kellett lemondanunk, de a terv maradt, és amint látjuk a kiutat a járványhelyzetből – reméljük, az oltásellenes baloldal nem ér célt, és mielőbb visszatérhet az élet a normális kerékvágásba –, amerikai barátainkkal közösen Magyarországra szeretnénk hozni a rendezvényt. Talán Trump naptárában is könnyebben találni majd szabad időpontot így.
ACU: Együttműködünk az Alapjogokért Központtal
– Konzervatív felfogásunkból fakad a meggyőződésünk, hogy mindenkit megilletnek bizonyos elidegeníthetetlen jogok. Ezek közé tartozik az élethez való jog, annak kezdetétől a természetes végéig; valamint az, hogy az állam ne szólhasson bele túlzott mértékben a szabadon meghozott személyes és gazdasági döntéseinkbe. Amennyiben megfelelően gyakoroljuk őket, ezek a jogok biztosítják a legnagyobb esélyt arra, hogy a Teremtő szándéka szerint kibontakozzunk és teljes életet éljünk – írja lapunkhoz eljuttatott közleményében Dan Schneider, az Amerikai Konzervatív Unió (ACU) ügyvezető igazgatója. Mint fogalmaz, „bár a szabadság természetes jogunk, tudjuk, hogy az egyik legritkább jelenség az emberi történelemben. Az évszázadok során számtalanszor történt meg, hogy zsarnokok és diktátorok, királyok és a nagy hatalommal bíró elit körök elnyomták és lábbal tiporták az egyéni szabadságot. Éppen ezért jogunk és feladatunk, hogy harcoljunk azért, hogy megőrizzük azt, ami minket megillet. Ezekkel a jogokkal együtt jár az a kötelességünk, hogy segítsünk felépíteni és megóvni egy békés társadalmat. Természetesen a jogok és kötelességek között mindig feszül némi ellentét. Az ilyen ellentétek enyhítése megköveteli az egyének és szervezetek együttműködését a köz javára” – hangsúlyozza Schneider, hozzátéve: „éppen ezért oly fontos az együttműködésünk Szánthó Miklóssal és az Alapjogokért Központtal. Együtt kell fáradoznunk azon, hogy kiterjesszük és fejlesszük a konzervatívok együttműködését világszerte, annak érdekében, hogy nagyobb eséllyel tudjunk kiállni azokért az értékekért, amelyekben hiszünk, és képesek legyünk megvilágítani a felnövekvő generációk számára azt, hogy miért éppen a konzervativizmus az, amely a legjobb alapot szolgáltatja arra, hogy tiszteletben tartsuk mindenki méltóságát és emberségét. Kötelességünk, hogy harcoljunk a szabadságért, és olyan példát mutassunk az eljövendő nemzedékeknek, amely lehetővé teszi számukra, hogy életben tartsák a szabadság lángját és megóvják mindazt, ami a szívünknek a legkedvesebb.”
