Megállíthatatlan zuhanórepülésben Joe Biden népszerűsége

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Már az is megkérdőjeleződött, hogy 2024-ben újraindul-e az elnök?

2021. 11. 16. 5:56
BIDEN, Joe
Washington, 2021. oktber 13. Joe Biden amerikai elnk sajtrtekezlete a washingtoni Fehr Hz Keleti termben 2021. oktber 13-n. MTI/EPA/Jim Lo Scalzo Fotó: Jim Lo Scalzo

Ez egyébként ellentmondana az amerikai elnök eddigi nyilatkozatainak, de kérdés, mit mutatnak majd a felmérések. És persze, hogy kit indítanának a helyére? Chris Dodd szerint elképzelhetetlen, hogy Kamala Harris ne lenne ott a befutók között, csakhogy a jelenlegi alelnök sem nyújt túl meggyőző teljesítményt. 

Az alelnök nem sok sikerrel próbálkozott a nemzetközi porondon is feltűnni. Fotó: Christophe Ena

Az „elnök jobbkezével” – akit már a kampányban sokan úgy emlegettek, mint a jövő reménységét – különösebben senki nem törődik, éppen a múlt héten tett többnapos látogatást Franciaországban, de az Emmanuel Macronnal folytatott tárgyalásain kívül különösebben rá sem hederített a média. Ráadásul nemcsak a nemzetközi porondon, de hazájában is meglehetősen észrevétlen. Egy novemberi közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek alig 28 százaléka elégedett a teljesítményével.

 

Borítókép: Joe Bidennek van oka az aggodalomra. Fotó (MTI/EPA/Jim Lo Scalzo)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.