– A rekordszámú koronavírus-fertőzött és az omikron variáns megjelenése miatt Dániában bezárják a kulturális létesítmények túlnyomó részét és tovább korlátozzák az éjszakai életet – jelentette be a kormányfő pénteken sajtótájékoztatón. – Korlátoznunk kell a tevékenységünket, a társadalmi kapcsolatainkat – mondta Mette Frederiksen. Közölte, hogy be kell zárni egyebek mellett a színházakat, a mozikat, a koncerttermeket. A kormány kérni fogja más intézmények – így a vidámparkok, a kongresszusi termek és a múzeumok bezárását is – tette hozzá.
A korlátozások vasárnap reggel lépnek érvénybe és egyelőre négy hétig lesznek érvényben.
Dániában szeptember 10-én oldották fel az összes korlátozást, majd november elején bevezették a védettségi igazolványt, a múlt héten viszont ismét bevezették a korlátozások első sorozatát. A rekordszámú napi új fertőzött miatt a kormány felgyorsította az emlékeztető oltások beadását, engedélyezte a Merck Covid–19 elleni gyógyszerének alkalmazását a súlyos megbetegedések esetében, valamint engedélyezte az 5 és 15 év közötti korosztály oltását is. Frederiksen ugyanakkor közölte, kizárt, hogy a 2020 tavaszán bevezetetthez hasonló országos karantént rendeljenek el. „Mert már van oltóanyagunk” – mondta. Az iskolákban például meghosszabbították ugyan a téli szünidőt, de a kormány tervei szerint január 5-én folytatódik az oktatás.
– Az a célunk, hogy az ország a lehetőségekhez képest a legnyitottabb maradjon
– fogalmazott a miniszterelnök.
Margit királynő, aki január 14-én ünnepli trónra lépése 50. évfordulóját, a járvány miatt a nyár végére halasztotta az ünnepséget – jelentette be pénteken a királyi palota. Dániában pénteken minden korábbinál több napi új fertőzöttet diagnosztizáltak: több mint 11 ezer embernél mutatták ki a koronavírust. A vírus omikron változatával megfertőződöttek száma szintén rekordszámú – több mint 2500 – volt. Dániában jelenleg mintegy ötszáz embert ápolnak kórházban koronavírus-fertőzéssel, néhány tucatnyi beteg szorul kezelésre intenzív osztályon. A kórházak azzal számolnak, hogy az 5,8 millió lelket számláló országban várhatóan ezer, Covid–19-betegséggel küzdő pácienst kell majd ellátni.
Borítókép: Mette Frederiksen dán miniszterelnök (jobbra) és Magnus Heunicke dán egészségügyi miniszter sajtótájékoztatót tart a koppenhágai miniszterelnöki hivatalban 2021. december 17-én (Fotó: MTI/AP/Ritzau/Olafur Steinar Gestsson)