– Ez az ember 11 hónapig élt itt. Semmi furcsát nem vettem észre benne. Szelíd és vidám embernek tűnt
– mondta a ház tulajdonosa, akit kávéval is kínált a hírhedt terrorista. Hozzátette: „ha tudtam volna róla, soha nem hagytam volna, hogy a házamban éljen”.

Michael Pregent, az amerikai Hudson Intézet munkatársa szerint al-Kurejsi halála jelentős csapás az Iszlám Állam ellen, hosszú távon viszont korlátozott hatással lesz a szervezet működésére. A szakértő szerint a terrorvezér halála ellenére is képesek lesznek a dzsihadisták műveleteket végrehajtani, ugyanakkor hozzátette: hanyatlás várható, ahogyan az al-Bagdadi halála után is történt.
– Az ISIS következő vezetője egy viszonylag ismeretlen személy lehet, ez újabb kihívást fog jelenteni az Egyesült Államoknak. De kihívást jelent a szervezet számára is, különösen, ha a következő vezető hírneve nem olyan nagy, mint elődeié
– magyarázta Colin Clarke, az amerikai Soufan-csoport elnevezésű biztonsági tanácsadó szervezet elemzője a The New York Times amerikai napilapnak.
Alvósejtek Irakban
Noha az ISIS fellegvára éveken át Szíria volt, egyértelműen látszik, hogy a szervezet székhelyének sokkal inkább a szomszédos Irak tekinthető. Libanoni biztonsági források szerint tavaly október óta legalább 48 fiatal férfi hagyta el a libanoni Tripolit, feltehetőleg Irakba szöktek, hogy csatlakozzanak az Iszlám Államhoz. A közel-keleti ország második legnagyobb kikötővárosát egykor Libanon ipari erőművének is nevezték, az elmúlt években azonban a földközi-tengeri partvidék egyik legszegényebb városává vált, ami főként a hatalmas mértékű inflációnak tudható be. Idővel Tripoli már a szélsőségesek melegágyaként vált ismertté. A terroristák pedig előszeretettel toboroznak fiatalokat a városból, akik a növekvő szegénység és a munkanélküliség elől menekülnének.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!