Bjørn Lomborg dán klímaszakértő, politológus, akinek a könyve most jelent meg az MCC Pressnél Téves riasztás címmel, a napokban az MCC vendége volt a Klímapolitikai Intézet meghívására.
A Mandiner kérdésére, miszerint a könyvében azt állítja, hogy rossz módszerekkel zajlik a küzdelem a klímaváltozás ellen Lomborg a következőket válaszolta:
Ezek a témák összefüggenek. A múltban az éghajlatváltozásról szóló diskurzus nagy része úgy szólt, hogy „Ó, ez egyáltalán nem történik meg” vagy „ez a világ vége”. Ez a két lehetőség volt, pedig egyik sem igaz. Az éghajlatváltozás igenis gond, és csak összezavarjuk magunkat azzal, ha azt hisszük, hogy „ez egyáltalán nem történik meg”. De azzal sem megyünk semmire, ha elhisszük, hogy ez a világ vége. Egy példa: ha a tengerszint egy méterrel megemelkedik, az biztosan gondot okoz majd. Az újságok nézik manapság, hogy hány ember él a tenger egyméteres körzetében szerte a világon: ez körülbelül 187 millió embert jelent. Sokan hihetik, hogy akkor 187 millió embernek kell elköltöznie, vagy egyesek azt mondják, hogy 187 millió ember megfullad majd. De nem ez történik! Először is, ez egy folyamat, ami hosszú évek során fog megtörténni. Bőven van időnk alkalmazkodni. De valójában a legtöbb társadalom tengerfalakat épít, védműveket épít, meg fogja védeni ennek a területnek a nagy részét. Ügyes alkalmazkodással pedig sokkal, de sokkal kevesebb földet veszítünk el. A probléma inkább az, hogy erőforrásokat kell költenünk a tengeri védelem építésére, és nem az, hogy 187 millió ember megfulladna. Ez a kérdés első része, hogy nem jött el a világ vége.
A portál azon kérdésére, hogy mik a téves következtetések például az energiapolitika terén, a klímaszakértő az alábbi választ adta:
Rossz érveket rossz politika követ. Mert ha félünk, ha oktalanul rettegünk, akkor azt mondjuk: „tehát a probléma abból adódik, hogy sok szén-dioxidot bocsátunk ki, ami fosszilis tüzelőanyagokból származik. Ezért le kell állítanunk a fosszilis tüzelőanyagokat, ennek pedig a módja a napenergia alkalmazása és a szélenergia.” Úgy tűnik, ez a megoldás, nem? De sajnos ez szinte semmit sem fog hozni legalább a következő 30 évben, mert még mindig meglehetősen drága az egész. Csak akkor lehet a napra és szélre építeni, ha sok gázt használunk – ez is az egyik gond Európában most az orosz gázzal. Reálisabbnak kell lennünk a rendelkezésünkre álló lehetőségeket illetően. Ha globálisan csökkenteni akarjuk a szén-dioxid-kibocsátást, akkor szénről gázra kell váltanunk, ez a legjobb módja a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésének rövid távon. Az Egyesült Államok ezt tette a frakkálással (hidraulikus repesztéssel): alapvetően a szénről a gázra helyezték át a kibocsátásuk óriási részét, mivel a gáz körülbelül feleannyi szén-dioxidot bocsát ki, mint a szén. Ez nem tökéletes megoldás, mert a gáz még mindig fosszilis tüzelőanyag. De sokkal tisztább, mint a szén. De a lényeg az, hogy megmondjuk, mi a reális tennivaló, ez az, amiről eddig nem beszéltünk.
Majd arra is választ adott, hogy szerinte miért nem működik a szél- és napenergia:
A nap- és szélenergia-termelők jelenleg Európában a teljes energiafogyasztás valamivel több mint 3 százalékát biztosítják. A legnagyobb megújuló energiaforrás a fa. Tehát Európa megújuló energiaforrásaiból származó energiájának mintegy 60 százaléka fából származik. Ez alapvetően az Észak-Amerikából importált fa nagy része. Szénsemlegesnek hívjuk, elégetjük, és nagyon jó fiúnak érezzük magunkat, de a valóságban valószínűleg nem nagyon csökkenti a kibocsátást, hacsak nem feltételezzük, hogy az egészet újratelepítik, de ennek az újratermesztése körülbelül száz évbe telik. A lényeg, hogy a ténylegesen működő megoldásokra koncentráljunk.
A teljes interjú a Mandiner oldalán olvasható el.
Borítókép: Bjørn Lomborg dán klímaszakértő (Forrás: Mandiner)
