Matteo Salvinihez hasonlóan Giorgia Meloni is a magyar kormány egyik legszorosabb szövetségesévé lépett elő az elmúlt években,
nem véletlen, hogy felmerült a Fidesz csatlakozása az Európai Konzervatívok és Reformerek nevű pártcsaládhoz, amelynek Meloni a vezetője. A politikus asszony bevándorlás-, abortusz- és melegházasság-ellenes. „Igen a természetes családokra, nem az LMBTQ-lobbira!” – mondta júniusban.
Kormányra kerülése esetén Meloni a magyar modellhez hasonlóan a családalapítás ösztönzésére helyezné a hangsúlyt.
A politikus mindemellett az adócsökkentés és a nemzetek Európájának híve, az európai uniós szerződések módosítását követeli, illetve azt, hogy az alkotmány mondja ki: az olasz jog elsőbbséget élvez az unióssal szemben. A háború kérdésében azonban az Olasz Testvérek szembemegy a Liga és a Forza Italia álláspontjával, Meloni szerint továbbra is támogatni kell fegyverekkel Ukrajnát. – Olaszország nem kockáztathatja meg, hogy a nyugati szövetség gyenge láncszeme legyen – hangoztatta. Az már a jövő kérdése, hogy ez a téma viszályt szül-e majd egy esetleges jobboldali kormányban, de az biztos, hogy legelőször a háború okozta energia- és inflációs válsággal kell majd foglalkozniuk.
Borítókép: Giorgia Meloni híveinek integet Rómában 2020 júliusában. (Fotó: AFP/Tiziana Fabi)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!