A gyakorlati együttműködés, valamint a párbeszéd és az egyeztetések elmélyítését sürgette az Európai Unió és Kína között Li Ko-csiang kínai miniszterelnök, amikor pénteken videókapcsolaton folytatott megbeszélést Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével, valamint Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével. A kínai miniszterelnök a 23. alkalommal megrendezett EU–Kína csúcs felvezetéseként folytatott megbeszélést az EU vezetőivel, akik ezt követően Hszi Csin-ping kínai elnökkel is videókapcsolaton keresztül egyeztetnek.
A kínai fél által a megbeszélésről közzétett sajtóközlemény szerint Li a stabil kétoldalú kapcsolatokat kulcsfontosságúnak nevezte a világ békéje, stabilitása és fejlődése szempontjából. Reményét fejezte ki, hogy a felek erősíthetik a kölcsönös megértést és bizalmat, továbbá megfelelő módon kezelik a különbségeiket és nézeteltéréseiket.
A felek ismertették álláspontjaikat Ukrajna kérdését illetően. Li hangsúlyozta: Kína független, békét célzó külpolitikát folytat, és az ENSZ alapokmányában foglalt elvek, valamint a nemzetközi jog, és a nemzetközi kapcsolatok alapját képező, széles körben elfogadott alapvető normák betartása mellett áll. Ezek között a normák között említette a szuverenitást, a területi egységet és a különböző méretű országok egyenlőségét, továbbá a felmerülő különbségek és konfliktusok párbeszéd és tárgyalások útján történő rendezését.
Elmondta: Kína a béketárgyalásokat ösztönözte, és a továbbiakban is együtt dolgozik majd az EU-val, valamint a nemzetközi közösség más szereplőivel annak érdekében, hogy építő jellegű szerepet játsszon a feszültségek mielőbbi enyhítésében, az összecsapások megállításában, egy nagyszabású humanitárius válság megelőzésében, és a béke lehető legkorábbi helyreállításában.
A két fél kapcsolatáról szólva elmondta: Kína és az Európai Unió egymás legnagyobb kereskedelmi partnerei, és fontos erőt képviselnek a nyitott világgazdaság kiépítésében.
Kína arra tett javaslatot − mondta −, hogy a felek a már meglévő mechanizmusokra építve javítsák politikáik összehangolását a koronavírus-járvány elleni küzdelem, a klímaváltozás, valamint a digitális gazdaság területein. Emellett együttműködést sürgetett a felek között az energia és élelmiszerbiztonság védelmét, az ipari és ellátó láncok stabilitásának megőrzését, valamint a világgazdaság fenntartható helyreállásának előmozdítását illetően.