– A Facebook-idővonala alapján eseménydúsan telt a múlt hete: kétoldalú találkozókkal teli napokat töltött Brüsszelben. Milyen céllal utazott az Európai Unió fővárosába?
– Területfejlesztési miniszterként az egyik legfontosabb feladatom, hogy az uniós források lehetőség szerint minél hamarabb elérhetővé váljanak Magyarország számára, ennek pedig értelemszerűen meg kell teremteni a kommunikációs kereteit. Körülbelül három hete részt vettem a kohéziós politikáért felelős miniszterek luxemburgi tanácskozásán, ahol mások mellett Elisa Ferreira kohézióért és reformokért felelős uniós biztossal is egyeztettem a többéves pénzügyi keretről, ahhoz azonban, hogy ezeknek a tárgyalásoknak jobban megágyazzunk, fontos a kapcsolatépítés azokkal a biztosokkal is, akik akár közvetlen, akár közvetett módon kiemelt szerepet töltenek be az Európai Unió és Magyarország közötti tárgyalások politikai környezetében. Az egyeztetések egyelőre technikai szinten zajlanak, de előbb-utóbb el fognak érni egy olyan politikai szintet, amikor már fontossá válik, hogy azoknak az embereknek, akik döntést hoznak, legyen egyfajta személyes kapcsolatuk magával az üggyel, és természetesen velem is, aki Magyarországot képviseli a tárgyalóasztalnál.
– Találkozott egyebek mellett Margarítisz Szkínász migrációs ügyekért felelős bizottsági alelnökkel, a Magyarországot jogállamisági kérdésekben előszeretettel kritizáló Vera Jourová demokráciáért és átláthatóságért felelős uniós biztossal és Margrethe Vestager versenypolitikáért felelős uniós biztossal is. Milyen hangulatban teltek a megbeszélések?
– Általánosságban jó hangulatban, hiszen legtöbbjüket ismerem azokból az időkből, amikor én a Juncker-bizottság tagja voltam, van tehát múltja a személyes kapcsolatoknak. Tizenegy jelenlegi és két volt uniós biztossal találkoztam, és noha minden egyeztetés eredményes volt, érezhető egyfajta különbségtétel a hangsúlyokban: az Európai Parlament liberális csoportjához, a Renew Europe frakcióhoz közel álló biztosok, mint például Vera Jourová vagy Margarethe Vestager, az egyeztetések során több időt szenteltek a magyar kormánnyal szembeni kritikáiknak
míg az Európai Néppárt köreibe tartozó biztosok inkább a tárgyra, illetve a tárgyalások aktuális állására koncentráltak, elsősorban arra, hogy hogyan tudunk eljutni a megállapodások aláírásáig.
– És milyen hangulatban zajlott a megbeszélése egykori főnökével, Jean-Claude Junckerrel?
– Rövid, baráti hangulatú beszélgetés volt, amelyen leginkább csak megosztottuk egymással, hogy mi történt velünk az utolsó találkozásunk óta. Junckernek a bizottság volt elnökeként most is van irodája a Berlaymont-ban (az Európai Bizottság brüsszeli székhelye – a szerk.), és bár a találkozónk nem volt betervezve, Johannes Hahn igazgatási ügyekért felelős biztos – akivel szintén megbeszélést folytattunk a múlt héten – említette neki, hogy találkozik velem, Juncker pedig megüzente, hogy ha van időm, ugorjak be hozzá is.
– Magyarország az utolsó olyan uniós tagállam, amelynek még nincs megállapodása az Európai Bizottsággal a nemzeti gazdaságélénkítési tervről, így hazánk nem tudja lehívni az uniós forrásokat a koronavírus-járvány társadalmi és gazdasági következményeinek mérséklésére létrehozott helyreállítási alapból. A múlt héten szerzett brüsszeli benyomások alapján mit gondol: a következő hónapokban nehéz dolga lesz Magyarország uniós források felhasználásáért felelős minisztereként?
– Továbbra is tartom magam ahhoz az optimista menetrendhez, miszerint még idén sikerül elfogadtatnunk az újjáépítési alaphoz való hozzáférést lehetővé tevő nemzeti tervet. Bár hivatalosan ezt nem mondják ki, a nem hivatalos csatornákon tisztán látszik, hogy ennek politikai feltételei is vannak. Ezt bizonyítja például, hogy a hetes cikkely szerinti, tágabb hatályú jogállamisági eljárás mellett áprilisban a bizottság hivatalos jegyzéket küldött a magyar kormánynak arról, hogy elindítják Magyarországgal szemben az uniós forrásokat jogállamisági kritériumokkal összekötő úgynevezett kondicionalitás-rendeletet.
A magyar kormánynak egyébként június 27-én jár majd le a határideje, hogy válaszoljon az uniós végrehajtó testület levelére… És bár azt mondják, a kettőnek nincs köze egymáshoz, számomra elég világos, hogy az ebben a válaszlevélben megfogalmazott érvek és állítások gyorsíthatják vagy lassíthatják, segíthetik vagy hátráltathatják a nemzeti terv elfogadásával kapcsolatos tárgyalásainkat.
Ennél azonban egy fokkal sürgősebbnek tartanám a többéves pénzügyi kerettervvel kapcsolatos partnerségi együttműködés aláírását, ami lehetővé teszi az operatív programok finanszírozását. Szeretném, ha első lépésként ezt el tudnánk érni, hiszen ez talán kevésbé politikai jellegű, aztán rá lehet fordulni a helyreállítási alappal kapcsolatos tárgyalásokra.
És igen, itt nyilvánvalóan szükségszerűek lesznek majd a politikai jellegű tárgyalások, és politikai vitákra is számítani lehet.
– Egy minapi interjújában említette, hogy az uniós pénzek folyósításával kapcsolatban a „lengyel minta” a legvalószínűbb Magyarország számára. A bizottság a hónap elején hagyta jóvá a lengyel nemzeti tervet – bizonyos feltételekkel. Mire számíthatunk?
– Június elejéig a 27 tagállam közül már csak Magyarország és Lengyelország nem rendelkezett a bizottság által elfogadott nemzeti tervvel, és – nem csak a nyilvánosságban vagy a sajtóban, de a bizottság berkein belül is – sokakat meglepetésként ért, hogy a bizottság végül megállapodott Varsóval. Azóta a lengyel nemzeti tervre már a tanács is rábólintott, tehát halad tovább előre a folyamat, ugyanakkor konkrét pénzügyi kiutalások nem történtek, a helyreállítási alaphoz való hozzáférés úgynevezett mérföldkövekhez van kötve, ami annyit tesz, hogy a bizottság és Varsó megállapodott egyfajta vitarendezési mechanizmusban, amely szerint Lengyelország – időben elosztva – vállalja a vitás kérdések rendezését – akár jogalkotással, akár a problémás jogi területek értelmezésével, s ezek mentén jut majd hozzá Varsó a konkrét forrásokhoz. Úgy gondolom, hogy a politikai helyzetből adódóan Magyarország is egy hasonló út előtt állhat. Azért fogalmazok feltételes módban, mert bár a bizottság és Varsó között egyelőre csak egy megállapodás köttetett, közvetlen pénzhez Varsó tehát még nem fért hozzá, az Európai Parlament liberális képviselői máris aláírásgyűjtést kezdeményeztek, hogy a bizottság ellen bizalmatlansági indítványt nyújtsanak be, amiért rábólintott a lengyel nemzeti tervre.
Ez jó indikátora annak, hogy nagyon éles reakció várható az uniós parlamenttől a magyar nemzeti terv kapcsán is.
Nincsenek tehát illúzióim ezzel kapcsolatban: amennyiben Magyarország is előre tud haladni egy a lengyelhez hasonló úton, az Európai Parlament liberális szárnya valószínűleg ugyanilyen vehemensen fog reagálni. A mi feladatunk tehát az, hogy ezt a fajta bizonytalanságot, illetve politikai hisztériát leszereljük egy kifejezetten bizalomkeltő magatartással és politikával.
– Miért lenne fontos, hogy Magyarország, illetve Lengyelország mihamarabb megkapja a szóban forgó uniós pénzeket?
– Mindenekelőtt azért, mert ez jár nekünk is és a lengyeleknek is. Az unió tagállamai vagyunk, tehát akár a többéves pénzügyi kerettervből származó pénzekről, akár a helyreállítási alapból levonható uniós forrásokról beszélünk, ezek megilletnek minket, hiszen ott voltunk a döntések meghozatalánál, és közben lojálisan teljesítjük az ezekhez kapcsolódó pénzügyi kötelezettségeinket is, vagyis jogilag jár nekünk mind a két pénzügyi forrásból származó összeg. Másrészt ma annyira kiszámíthatatlan a külgazdasági környezet, vegyük csak a háború gerjesztette inflációt, hogy az eddig meg nem kapott összegek fontos segítségként szolgálnak majd a magyar gazdaság számára.
Egyrészt azért, hogy kiszámíthatóbbá és stabilabbá tudjuk tenni a gazdasági környezetet, másrészt pedig, hogy tudjuk folytatni azt a politikát, amit eddig is, akár az árszabályozás, akár a rezsicsökkentés területén, de említhetném azt a befektetésélénkítő politikát is, amelynek következtében Magyarország az elmúlt időszakban európai szinten is kiemelt vonzóerővel rendelkezik a külföldi befektetők számára.
– A bizottság jogállamisági aggályai mellett rendszerint megjelenik a közbeszerzésekkel kapcsolatos korrupció is az uniós pénzek visszatartására vonatkozóan. Hogyan lehet e téren közelíteni az álláspontokat?
– Mindenképp célom, hogy különválasszam az elméleti vitát a gyakorlati vitától, és egyébként ebben történt is haladás a tárgyalásokon. Mind a jogállamisági, mind a korrupciós aggályokra vonatkozóan elmondható, hogy ezek elsősorban intézményi vagy jogszabályi kérdésként jelennek meg. Fontosnak tartom, hogy vitassuk meg azokat a területeket, ahol az Európai Bizottság konkrét problémát lát, és nézzük meg, hogy a vonatkozó jog értelmezésével hogyan tudjuk eloszlatni a bizonytalanságot. Amennyiben pedig valóban fennáll egy ilyen jellegű probléma, akkor azt kell megvitatni, hogy jogszabálymódosítással hogyan tudunk előrelépni. Ebben van gyakorlatom, hiszen 2010 és 2014 között számtalan tárgyalást folytattam az akkori Európai Bizottsággal, például az igazságszolgáltatás függetlenségének kérdéskörében, de említhetném akár a médiatörvényt is. Akkor el tudtuk azt érni, hogy 2013-ra minden problémás ügyet lezárjunk a bizottsággal. Volt, hogy mi módosítottunk jogszabályt, volt, hogy az átértelmezés következtében ők álltak el egy adott észrevételtől.
Egykori uniós biztosként mondhatom, hogy voltam már a barikád mindkét oldalán: értem mind a két logikát, ebből adódóan pedig meggyőződésem, hogy meg fogjuk találni a megoldást ezekre a problémákra.
– Menjünk vissza néhány hetet az időben: Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az Európai Néppárt (EPP) május közepén megrendezett kongresszusáról úgy nyilatkozott: „Tartjuk az irányt!”. Ön, aki szintén részt vett a rotterdami találkozón, hogyan értelmezi ezt?
– A KDNP népes delegációval vett részt a rotterdami kongresszuson, aminek személy szerint nagyon örültem, hiszen ez is azt jelzi, hogy a kisebbik magyar kormánypárt nem csak formálisan tagja a jobbközép pártcsaládnak. Kétségtelenül az EPP jelenleg nem a legjobb formáját mutatja, tekintve hogy Bécstől nyugatra ma nincs néppárti kormányfője az Európai Uniónak, mondhatnánk tehát azt, hogy a néppárt mostanra egy közép-európai jelenséggé zsugorodott... De nem szabad feladni a reményt, hogy visszatér a régi formája, és ismét az Európai Unió legmeghatározóbb politikai erejévé válik. Éppen ezért, az effajta kongresszusokon ott kell lenni, és el kell mondani a véleményünket. Meggyőződésem, hogy a KDNP tagságának megőrzése mellett a néppártnak a Fidesszel is elengedhetetlenül szükséges fenntartania valamilyen intézményi kapcsolatot. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindenben egyet kell értenünk, azt viszont igen, hogy tárgyalnunk kell, fenn kell tartani a kommunikációs csatornákat, és a KDNP mellett a Fidesznek is el kell mondania a magyar kormány álláspontját a vitás kérdésekben.
Mindennél fontosabbnak tartom tehát az együttműködés fenntartását, hiszen ez egy olyan mozgásteret ad nekünk, amelyet semmi más nem tud pótolni akkor, amikor például az uniós forrásokról tárgyalunk, de említhetném az Európa jövőjéről szóló vitasorozatot is.
– Ezért tartotta fontosnak, hogy személyesen részt vegyen a rotterdami kongresszuson?
– Sőt, ezért tartottam azt is fontosnak, hogy átlépjek a Kereszténydemokrata Néppártba, illetve a kettős tagság lehetőségével élve ezentúl a Fidesz helyett a KDNP-ben aktiváljam magam. Ez teszi ugyanis számomra lehetővé, hogy együtt dolgozhassak az Európai Néppárttal, illetve részt vehessek a rotterdami kongresszushoz hasonló eseményeken, de például a múlt heti brüsszeli megbeszéléseim során is folytattam bizalmas tárgyalásokat a néppárti kollégáimmal.
– Térjünk vissza Magyarországra: alig három hete harmadszorra is letette az esküt az Orbán-kormány minisztereként. Milyen érzés visszaülni a miniszteri székbe?
– Nyolc évvel lettem öregebb azóta, hogy a második miniszteri eskümet letettem. Azt érzékelem, hogy nagyon sok minden megváltozott a magyar politikában 2014-hez képest. Kézzel fogható dolgok is, például a házszabály, mondhatom tehát, hogy egy kicsit új fiúnak is érzem magam, másrészt pedig azt tapasztalom, hogy a képviselők közötti kommunikációs viszonyok is megváltoztak. Noha a 2010-2014 közötti időszakban is voltak éles viták, de fogalmazzunk úgy, hogy volt legalább egy kommunikációs kapcsolatrendszer kormánypárti és ellenzéki képviselő között. Ma már ez sajnálatos módon sokkal ritkább, pedig egy olyan időszakban, amikor világjárvány, háború és gazdasági kihívások nehezítik az ország fejlődési pályáját, továbbra is úgy tartom, hogy határozottan szükség van a párbeszédre.
Nem mindig fogunk egyet érteni, adott esetben az éles viták is elkerülhetetlenek, de fent kell tartani az egyenes kommunikációt, mert ha nem beszélünk egymással, az a bizalmatlanságot növeli, a bizalmatlanság pedig egy rosszabb hangulatú országot eredményez.
